TÁRSULAT
MŰSOR
REPERTOÁR
FOTÓK - VIDEÓK
JEGYEK
BÉRLETEK
KÖZLEKEDÉS
ÉPÜLET
SZÍNIAKADÉMIA
BARÁTI TÁRSASÁG
HÍREK
INTERJÚK
A SZÍNHÁZ TÖRTÉNETE
ARCHÍVUM
ÉGI TÁRSULAT
DÍJAK - ALAPÍTVÁNYOK
VENDÉGKÖNYV
ELÉRHETŐSÉG
ÜVEGZSEB
FŐOLDAL

VÁMPÍROK BÁLJA
A PS Produkció előadása,
a Magyar Színház épületében


Felhívjuk nézőink figyelmét, hogy színházunk
KEREKES SZÉKKEL
is gond nélkül látogatható.

A Rámpa az épület bal oldalán! Szeretettel várjuk mozgássérült vendégeinket.



 
BALÁZS ÁGNES

BALÁZS ÁGNES  (Budapest 1967. március 25. Férje: Gáspár András színművész, Gyermekei: Barnabás 1991, Bianka 1997 ) a Brüsszeli Szabadegyetemen, majd az ELTE bölcsészkarán magyar-francia szakon folytatott tanulmányait követően 1993-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, Iglódi István osztályában. Pályafutását színészként 1991-ben kezdte a Nemzeti Színház társulatában, ahol Shakespeare és Goldoni drámákban játszott főszerepet. 1994-től szabadfoglalkozásu színművészként játszott a Buda Stage, a Karinthy Színpad, a Vidám Színpad előadásaiban, és a TV2 műsorvezetője volt.
Színházi és televíziós tevékenysége mellett, mint színpadi szerző 2001-ben mutatkozott be a nagyközönségnek az Isteni show című musical szövegkönyvírójaként és zeneszerzőjeként.

SZAKMAI TEVÉKENYSÉG

Írói, dramaturgiai munkái:

    *A PIROS BICIKLI - Színdarab egy felvonásban Heyman Éva és Ecséri Lilla naplója nyomán,  a holokauszt áldozatainak emlékére
Bemutató: 2007 január, SPINOZA HÁZ, rendező: Radó Gyula
    * LUFI ÉS SZAMÓCA - regény, Móra Kiadó, 2006,
    * FELADÓ: FEKETE SZIVÁRVÁNY - regény, Móra kiadó, 2005,
      Az NKA „Édes anyanyelvünk" pályázat díjnyertes alkotása
    * ANDERSEN, avagy a mesék meséjeforgatókönyv 2004,
      A Hartley-Merrill nemzetközi forgatókönyv-írói pályázat 2. helyezettje
    * ANDERSEN, avagy a mesék meséje - zenés színpadi játék 2003,
      szövegkönyv, zene, dalszövegek
      (bemutató: Pesti Magyar Színház, rendező: Iglódi István)
    * ANDERSEN, avagy a mesék meséje - regény, Holnap kiadó, 2003,
    * ISTENI SHOW - musical, 2001,
    * szövegkönyv, zene, dalszövegek, Nívódíj 2002
    * Psyché megidézése - zenés játék, 1993, társszerző
    * saját zenei szerzemények (CD, MC),
   

Az ANDERSEN, avagy a mesék meséje előadásainak bemutatói:

Magyarországon:
Ősbemutató  - Szegedi Nemzeti Színház - 2004 november, Rendező: Iglódi István
További bemutatók:
Pesti Magyar Színház (Budapest) - 2004 december, Rendező: Iglódi István,
Békés Megyei Jókai Színház (Békéscsaba) - 2005 május, Rendező: Iglódi István,
Székesfehérvári Vörösmarty Színház - 2006 május, Rendező: Kolos István
 
Külföldön:
Tomcsa Sándor Színház (Székelyudvarhely - Románia) - 2005 szeptember,
Rendező: Csurulya Csongor,
Mainfranken Theater (Würzburg - Németország) - 2005 november 20.
ANDERSENS WELT (ANDERSEN VILÁGA) - a színdarab balett verziója
Zeneszerző: Erik Satie - Koreográfus: Anna Vita  

Balázs Ágnes színművész fontosabb szerepei:

INKEN (Hauptmann: Naplemente előtt - Katona József Színház, Kecskemét),
HERMIA (Shakespeare: Szentivánéji álom - Várszínház),
ORSETTA (Goldoni: Chioggiai csetepaté - Várszínház),
PSYCHE (Balázs-Gáspár: Psyche megidézése - Vidám Színpad),
SAMANTHA (Jézusom, szerelmes vagyok! - Vidám Színpad),
SUZY (Early Frost-Karinthy Márton: Korai fagy - Karinthy Színpad),
ÉVA (Balázs-Gáspár: Isteni Show - Buda Stage, Vildám Színpad),

Televízió:

KISVÁROS (sorozat, női főszereplő),
SEGÍTS MAGADON (műsorvezető TV2)

>>BALÁZS ÁGNES HIVATALOS HONLAPJA<<




 
 
   
         
  netrights (C) 2005 Magyar Színházi Portál   design.szinhaz.hu