„Tisztelhető, szerethető”

Tom Sawyer és Huckleberry Finn kalandjai címmel már mutatott be musicalt Mark Twain művei nyomán a Magyar Színház, az azóta elhunyt Miklós Tibor szövegíró Tóth Péter zeneszerzővel formálta színpad-késszé Jeff Newmann töredékesen maradt dalbetéteit annak idején komplex produkcióvá. Az idei évadban Tolcsvay László és Müller Péter Sziámi teljesített be ugyanezen a játszóhelyen egy hasonló vállalást, amikor közösen dolgoztak a szintén Twain tollából származó Koldus és királyfi Nagy Viktor által megrendezett zenés változatán. Jól működnek együtt ők hárman, ahogyan az már bizonyítást nyert a Mária evangéliumának, az Isten pénzének, vagy akár a ritkán játszott Beszterce ostromának életre hívásánál, ennek titka pedig a megegyező szakmai értékrendben keresendő, amelynek része, hogy rendületlenül hisznek a látvány, a szöveg és a zene egységében, illetve nem létezik náluk dramaturgiai funkciótlanság.

A mostanihoz hasonló családi darabok esetében az alkotók sokszor szinte görcsösen aggódnak amiatt, hogy a gyermekközönség színházi formanyelve nem köti le kellőképpen a felnőttek figyelmét, ezért aztán nem ritkán úgy akarnak úrrá lenni ezen a problémán, hogy olyan utalásokkal tűzdelik tele az adott előadást, amit az előre megadott korhatár-besoroláshoz való alkalmazkodás ellenére sem feltétlenül ért meg egy gyerek, vagy nem bír kapcsolódni hozzá. Onnan lehet tudni, hogy a két egymástól eltérő generáció darabnézés közben biztosan közös nevezőre talál, hogy mindegyikük lereagálja a produkció valamennyi feléje érkező ingerét, és nem veszti el az érdeklődését a produkció iránt. Mindez úgy néz ki a gyakorlatban, hogy a nézőtéren nincsen feszengés, mocorgás, és amikor egy humoros vagy éppen drámai szituáció van kialakulóban, akkor szülő és gyermek arra egyszerre és egyféleképpen reflektál. A Koldus és királyfi musicalváltozata azért tud ebben a tekintetben (is) jelesre vizsgázni, mert nem felváltva szolgálja ki a nézői igényeket, hanem életkortól függetlenül mindenkire egyszerre koncentrál.

Azzal a jelenséggel, hogy két ember ruhát és lakhelyet cserél, már találkozhattak a diákok a Két Lottinál, ami sok iskolában kötelező olvasmány. Jelen esetben egy trón-várományos és egy szegénysorban tengődő fiú kerül bele ugyanebbe a kelepcébe, és viseli aztán az átgondolatlan döntése következményeinek valamennyi ódiumát.  A jogfosztott Hendon lovag megjelenésével pedig bekerül a történetbe egy harmadik cselekményszál, ami további bonyodalmakat generál. A történetmesélési funkció mellett olyan pszichológiai gyökerű, illetve erkölcsi jellegű kérdéseket feszeget az előadás, mint hogy magával hozza-e vajon a hirtelenjében megváltozott társadalmi helyzet az ahhoz való automatikus lelki idomulást, vagy olyanokat, hogy megtagadhatjuk-e a gyökereinket annak hatására, hogy ideiglenesen felvettünk egy másik identitást, és visszaélhetünk-e a kiváltságainkkal a másik kárára annak érdekében, hogy örökre megőrizhessünk egy kivételes élethelyzetet, amiről azelőtt csak álmodhattunk csupán.

A mindeközben felcsendülő dalokra ezúttal is rámondható a zenei sokféleség és az igényességgel párosuló közérthetőség, mint ami azon túl, hogy hatalmas érték manapság, Tolcsvay László többi darabját, például a Doctor Herzet vagy az Isten pénzét egyaránt jellemezte, ezáltal pedig ismerősként üdvözölheti a közönség azt a hangulatot is, ami ezeket az imént említett előadásokat annak idején körüllengte. Akik nem ismerik az alkotói előzményeket, és először találkoznak egy Tolcsvay László és Müller Péter Sziámi által jegyzett művel, azok azt a tanulságot vonhatják le magukban a zenéket meghallgatva, hogy karakteres, valamint történéseket és lelkiállapotokat egyaránt pontosan kifejező dalbetétek sorjáznak, méghozzá világos mondanivalójú, jól énekelhető, rímhelyes szövegekkel. Ahhoz persze, hogy a prózai megnyilvánulások és az énekszámok nemcsak írott, illetve kottapapírra vetett változatukban, de a gyakorlatban is méltóak legyenek a nézői befogadásra, olyan színészek és csoportos közreműködők szükségesek, akikről elmondható: képesek arra, hogy a szerzők és a rendező elképzeléseit valóra váltsák előadásról előadásra.

Ember Márk Tom Cantyt, a koldusfiút játssza, és mindig jól állnak neki a kicsit csibészes karakterek, hiszen a színésznek a való életben is hasonló a kisugárzása. Jellemző még rá, hogy első blikkre „lemoshatatlannak”, átkeretezhetetlennek tűnik a maisága, ami a külsejére ugyanannyira vonatkozik, mint az énekstílusára, azonban abban a pillanatban, ahogy színpadra lép, minden porcikájával élni kezdi a megjelenített figura saját valóságát, és ez felülír mindent, amit előzetesen gondolni lehet róla. Szabó Dávidnak, az Operettszínház egyik régebbi tagjának, akinek ebbéli karrierjéről azért muszáj múlt időben beszélni, mert már lassan tíz esztendeje külföldön él, klubokban zenél és saját számai vannak, szintén popsztár-alkata és jelenkori érvényessége volt színészkorában. Viszont hogyha bármelyik darabban felbukkant, vagy gálákon és egyéb fellépéseken előadott egy-egy musical-duettet vagy szólószámot, akkor a közönség az ő állandó terndiségét egy járulékos adottságnak látta, mert az egykori színész annyira átadta magát a feladatának. Ember Márkot ugyanez az attitűd jellemzi, ráadásul a színpadi jelenléte a Koldus és királyfiban számtalan megejtő mozzanatot tartalmaz, amelyeknél nem pusztán a szövegkönyvre vagy a rendezői instrukciókra támaszkodik: maga is képes belülről építkezve létrehozni ilyesmi pillanatokat, ahogyan a humorforrások természetesnek ható módon való kiaknázásához is tehetsége van. Az Edward walesi herceget alakító Fülöp Kristóf pályakezdő lévén még nem tett szert akkora ismertségre, mint az előbbi kollégája, viszont Tolcsvay László és Müller Péter Sziámi musicaljének jelentős szerepében látva annyi már megállapítható róla, hogy imponáló a színpadi kiállása, és nagyon tisztán formálja a szavakat, ami az egyik remélhetőleg sokszor használt szuperképessége lehet a továbbiakban.

A Koldus és királyfi egyik legnagyobb meglepetése azonban kétségtelenül az előadás folyamán két szélsőséges karaktert, Tom és Edward édesapját párhuzamosan megformáló Mészáros Árpád Zsolt.  A színész mindig hatalmas elánnal közelített a gondjaira bízott szerepekhez, úgy tűnt, hogy giga-szenvedéllyel veti bele magát az aktuálisan megkövetelt létállapotokba, a rendezők pedig többnyire akkor dolgoztak vele, amikor nagy érzelmi amplitúdójú, vagy nyomatékosított tulajdonságokkal rendelkező karakterek eljátszására volt szükség egy előadásban – bár a mostani cizellált alakításának ismeretében nem lehet tudni, hogy ebben a szituációban melyik volt előbb: a tyúk, vagy a tojása. Nagy Viktornak az egyik legjobb döntése volt, hogy nem állt be a „Játsszunk biztonsági játékot Mészáros Árpád Zsolttal kapcsolatban!” – jelmondat mögé, hanem kíváncsi volt rá, hogy a MÁZS becenevű színész mihez kezd azzal a helyzettel, ha egyazon produkción belül két egymástól habitusában és kiállásában egyaránt eltérő figurát kell megjelenítenie, amelyek közül az egyik ráadásul úgy sugároz erőt, hogy arisztokratikus, és kiegyensúlyozottan visszafogott. A színész elérte végül, hogy a két szerepe egymástól teljesen elkülönült, ugyanis mindkettő karakternél más énektechnikát, beszédmodort, mozgáskoordinációt alkalmazott, és így még annak az előzetes rendezői feltételezésnek is hitelt adott, ami arra vonatkozott, hogy nagyon sok további színt meg tud még mutatni magából, nemcsak az élénkeket, hogyha kap hozzá lehetőséget, és képletesen szólva egy üres fehér papírlapot.

A darab harmadik kulcsszereplőjét, Miles Hendont Pavletits Béla kelti életre, aki úgy képes a közönségből hatást kiváltani, hogy bár indokolt esetben kompromisszumot nem ismerő módon adja át magát a dramaturgia szerinti indulatoknak, de még abban a helyzetben is egyenesen, sallangmentesen kommunikál, akár egy dalbetét elénekléséről, akár prózáról van szó. Emiatt pedig amikor éppen a színpadon van, azonnal beugorhat a közönségnek egy másik mű, a Doctor Herz, amelyhez zeneszerzőként Tolcsvay Lászlónak, rendezőként pedig Nagy Viktornak szintén köze volt. Ott a 2023-ban elhunyt Dunai Tamás mutatott fel hasonló művészi eszköztárat, és ez az egyszerűségében is célba érkező kifejezésmód őt is felruházta anno valamiféle elemi erővel érzékelhető tisztasággal.

A Koldus és királyfinak nem csupán férfi szereplői vannak. A megírtak szerint Edward rokonságához tartozó Lady Elisabeth (Jenes Kitti) és Lady Jane Grey (Molnár Janka), valamint a Fekete Besst játszó Varga Fekete Kinga nem hagyományos női karakterek megjelenítését kapta feladatául, így egyikükön sincsen olyan jellegű fókusz, mintha mondjuk valamelyik főhős szívének a játékteret soha el nem hagyó hölgyei volnának.  Mégis fontos részei az előadásnak, és ahogyan például Murvai Márton (Hugo), Rancsó Dezső (Andrew pap/Lord Hertford) vagy Barsi Márton (Remete) teszi azt a rábízott dramaturgiai feladatköre alapján, úgy ők is nagyban segítik a darab bizonyos pontjain a vezető karakterek játékát. Negatív figurát jelenít meg Haumann Máté Hugh Hendonként, akinek megvan az a különleges képessége, hogy meg sem kell szólalnia ahhoz, hogy a jelenléte hangsúlyt kapjon. A vele sokszor egyazon jelenetben színpadra lépő Trokán Annának (Edith) pedig egy olyan dal jutott, ami a szokottnál is intenzívebben kívánja meg a prózai és zenés színészi kifejezőeszközök egyidejű használatát. Ez egyébként – tegyük hozzá – nem könnyű vállalás, a színésznő viszont a neki megadatott játékidő alatt sikeresen abszolválja a dolgot, pedig többfelé koncentrál. Lőrinc Nikol Tomnak, a koldusfiúnak édesanyját kelti életre, és mindvégig nagyon érett játékstílust mutat, nemcsak a ruha meg a smink teszi meg vele azt sem, hogy szinte eltűnik a valós kora.

Hubay Miklós drámaíró egy helyütt azt vallotta, hogy a szerző álmodozhat ugyan hazai sikerről, külföldi bemutatókról, de az, amiért színműveket ír, csakis a teljességre törekvő belső késztetése lehet: megmutatni az embert, önmagát és a világot. Tolcsvay László és Müller Péter Sziámi feltehetően aligha szándékozik vitába szállni ezzel a kijelentéssel, még akkor sem, ha egyébként esélytelen, hogy a Koldus és királyfi musical kudarcot vallhat, tekintve, hogy a szerzőpáros előző munkái is 300-as szériákat éltek meg, illetve külföldre is eljutottak, és a közönség, valamint a szakma eddigi visszajelzései szintén nagyon bíztatóak.

Szerző: Ráth Orsolya
Forrás: Deszkavízió
Fotók: Tarnavölgyi Zoltán