„Horatio Hamlet lelkiismerete, a nyugalom megtestesítője”

Február 7-én mutatta be Eperjes Károly rendezésében a Hamletet a Magyar Színház. A bemutatót követően a Horatiót alakító Pavletits Bélával ültünk le beszélgetni, aki többek között azt is elárulta, hogy milyen szempontok szerint közelítette meg az általa megformált karaktert. De szóba kerültek a musicalek is, hiszen a színész két évtizede megkerülhetetlen alakja a teátrum zenés előadásainak, mint például a decemberben bemutatott Koldus és királyfi, amelyben Miles Hendonként látható. 

Túl vagytok a premierhétvégén. Hogyan érzed: jól sikerült a bemutató?

Igen, sikerként könyvelem el a bemutatót, főleg, mert tartottam attól, hogy a nézők hogyan fogják fogadni ezt a veretes szöveget. Arany János fordítása összetett, szép képekben dolgozik, de nehéz megérteni és ez által megértetni. Szerintem az előadás képi világa is gyönyörű lett, de elismerem, hogy az utóbbi időben nem ehhez vagyunk hozzászokva a színházakban. A nézők szórakozásra, könnyedebb hangvételű darabokra vágynak, és lássuk be, a Hamlet minden, csak nem ez. Tele van filozófiai gondolattal, és annyira összetett a történet, hogy mi magunk is csak próba közben jöttünk rá bizonyos összefüggésekre, utalásokra. Többek között ezért is aggódtam, hogyan fogadja majd a közönség, de az eddigiek alapján azt mondhatom, hogy szeretik, tetszik nekik. Szóval, most nagyon boldog vagyok.

Színészként nagy kihívás Arany-szöveget tanulni és mondani?

Igen, az. Nagyon régen olvastam ezt a fordítást, az olvasópróbán újból rá is csodálkoztam, hogy mennyire nehéz a nyelvezete. Sokszor nem teljesen egyértelmű a központozás, sokszorosan összetett mondatokat használ. Kell hozzá pár alkalom, amire az ember rájön, hogyan is kellene elmondani, hogy a gondolatokat jól, érzelmekkel megtöltve közvetítse. De nekem Horatióként viszonylag kevesebb szövegem van, ő inkább a jelenlétével támogatja Hamletet, semmint a rengeteg mondanivalójával. Máténak (Haumann Máté, a Hamletet alakító színész – A szerk.) sokkal nehezebb dolga volt.

Pályafutásod során több Shakespeare-darabban is játszottál, de a Hamlet eddig elkerült. Ennek ellenére, mivel egy ismert drámáról van szó, volt valamilyen előzetes elképzelésed Horatio karakteréről?

Hiába láttam már pár előadást, nem igazán fókuszáltam erre a karakterre, pontosabban nem jegyeztem meg, hogy kik és hogyan játszották. Ilyen értelemben nem volt előképem, de azzal tisztában voltam, hogy Horatio Hamlet barátjaként egy nagyon fontos, kardinális szereplő a drámában, még akkor is, ha – ahogyan említettem – kevesebb megszólalása van. Pont ez adja a szerep nehézségét: sokszor csak egy-egy tekintettel vagy gesztussal lehet megmutatni, hogy milyen érzelmek játszódnak le benne az adott jelenet alatt.

Horatio miként látja Hamletet, hogyan viszonyul hozzá?

Eperjes Károly (az előadás rendezője – A szerk.) azzal kezdte a szerep elemzését, hogy Horatio Hamlet lelkiismerete, a legjobb barátja, akivel a legtöbb titkát is megosztja. Lehet, hogy ez már belemagyarázás a részemről, de szerintem a névadáskor egy kisebb szójátékkal is élt Shakespeare: a Horatióban benne van a ráció, vagyis az észszerűség. A nyugalom megtestesítőjeként is lehet rá tekinteni, aki megpróbálja a helyes irányba, a veszélyektől eltéríteni Hamletet. Igyekeztem ekként megragadni a figurát, és bízom benne, hogy a nézőkben is kialakult egy hasonló kép, és nem csak azt látják benne, hogy ő az a fickó, aki állandóan ott van Hamlet mellett.

Az előadás a klasszikus módon, korhű jelmezekkel, minimális modern technológiát használva meséli el a történetet. Mennyire áll hozzád közel ez a színházi nyelv?

Inkább úgy mondanám, hogy a színházi nyelv sokszínűsége áll hozzám közel. De bármelyiket is választjuk, mindegyikben az a legfontosabb, hogy a színész nagyon pontosan és konkrétan tudja, mi a feladata, mit kell játszania és azt megfelelő eszközökkel el is tudja játszani. Jelen esetben egy puritán, szikár és sötét díszletben – ami ugyanakkor erősen tudja sugározni az adott hangulatot – kell nagyon koncentráltan jelen lenni. Ebben az előadásban nincsenek LED-falak, sem táncosbetétek, vagyis semmi nem tudja elvonni a néző figyelmét rólunk, ezért végig benne kell lenni a szituációban. Én színészként az ilyen feladatokat szeretem a legjobban.

Több musical-főszerepben is láthattak már a nézők. A zenés színház közelebb áll hozzád, mint a prózai?

Szeretek énekelni nagyon, néha azon kapom magam, hogy az utcán is hangosabban dudorászom a kelleténél, de igyekszem kordában tartani magam! (nevet) Örülök, hogy ennyire sok zenés feladatom van, de sokkal nagyobb az örömöm, mert emellett ott vannak a prózai szerepek is.

Decemberben mutattátok be a Koldus és királyfi című musicalt, amelyben Miles Hendon lovagot alakítod. Mennyire áll hozzád közel?

Miles Hendon egy igazi klasszikus lovagregénybéli hős, aki megjárja a saját viszontagságos útját, de minden nehézség ellenére végig megtartja a nemességét. És itt most nem az anyagi javakra vagy a hangzatos címekre gondolok, hanem a belső nemességre. És pont emiatt a kitartása miatt kapja meg a jutalmat az élettől. Azért szeretem nagyon, mert anélkül tudok általa fontos gondolatokat közvetíteni, hogy nyálassá, giccsessé válna, erre pedig színházban ritkán van lehetőség. Értem ez alatt, hogy egy színházi előadásban nincs olyan, hogy valami fekete vagy fehér, a jó és a rossz élesen elkülönülve csak a mesékben létezik. A Koldus és királyfi pedig, akárhogy is nézzük, egy mese.

Miben mutatkozik meg leginkább a nemessége?

Egyrészt abban, hogy amikor találkozik a koldussá vált királyfival, maga mellé veszi, és bár nem hiszi el, hogy valóban ő lenne a királyfi, ahogyan azt Edward állítja, nem hagyja magára. És milyen érdekes, hogy mikor az élet úgy hozza, hogy végre hazatérhet a saját házába, akkor úgy viselkednek vele, mintha nem ő lenne Miles Hendon. Ugyanabba a helyzetbe kerül, mint Edward herceg: megpróbálja bebizonyítani, hogy kicsoda valójában, de senki nem hisz neki. Ezen a ponton összecseng a két életút, és itt mutatkozik meg az igazi nemessége, jószívűsége: annak ellenére, hogy ő maga is hatalmas bajban van, mégsem pártol el Edward mellől, továbbra is segíti a fiút.

Mit gondolsz, Miles miért megy bele a „játékba”, hogy a valódi herceg áll előtte?

Ezen sokat gondolkodtam, hogy mi az, ami miatt elfogadja, noha egy percig sem hiszi el Edward történetét. Szerintem felismeri a tisztaságot a fiúban, ezért fogadja el az őrültségével együtt. Ha mindezt egyetemes nyelvre akarom lefordítani, azt mondanám, ha valakit szeretünk, akkor a hibáival együtt szeretjük.

Mondhatjuk, hogy a Magyar Színház egyik leghűségesebb tagja vagy, ugyanis a diplomád megszerzését követően, 2000-ben szerződtél a társulathoz, és a mai napig a tagja vagy. Egyszer sem gondolkodtál a váltáson ez alatt az idő alatt?

De, elég sok minden megfordult a fejemben az elmúlt 25 év alatt, ahogyan az is kétségtelen, hogy voltak hullámvölgyeim is. Vendégként ugyanakkor játszottam többek között a Madách Színházban, a tatabányai Jászai Mari Színházban, az akkori Vidám Színpadon vagy a PS Produkció előadásaiban, így volt némi kitekintésem a többi színházra. Elismerem, hogy volt időszak, amikor érdeklődtem más színházaknál, mert úgy éreztem, hogy nem vagyok annyira használva itt, mint amennyit kellene. De megjártam a szamárlétrát, és ez a negyed évszázad sok türelemre tanított meg. És bár valóban egy színházon belül maradtam végig, de ez alatt az idő alatt négy igazgatóm is volt, és mindegyikük érkezésével annyit változott a színház, mintha másik társulathoz szerződtem volna. Talán hatan vagyunk, akik együtt kezdtünk itt a 2000-es évek elején, és a mai napig tagok vagyunk.

De ez jó érzés is, hogy minden igazgató számított rád és gondolkodott benned, nem?

Igen, hála Istennek mindegyikük szerette volna, ha maradok. Most úgy érzem, hogy nem is bántam meg, mert sok olyan feladat talált meg, amitől úgy érzem, hogy jobb színész lettem, és amelyeknek köszönhetően rengeteg pozitív élményt tudtam nyújtani a nézőknek is. Nem utolsósorban pedig a társulaton belül nagyon mély, baráti kapcsolatok születtek, és szerintem ez is hozzátesz ahhoz, hogy az előadásaink sokkal komplexebbek.

Szerző: Flaisz János
Forrás: Deszkavízió
Fotók: Kovács Milán