„Minden rám szabott szerepben megtalálom azt, amiért szeretem”

Lőrincz Nikollal az idei évadban több új bemutatóban és sikerdarabban találkozhatunk a Magyar Színház színpadán. A művésznővel a karakterek sokféleségéről, a gyerekközönség különleges világáról, színészi fejlődésről és jövőbeli terveiről beszélgettünk.

Jelenleg több új bemutatóban is találkozhat veled a közönség, például a Rumini Ferrit-szigeten, a Koldus és királyfi vagy A kölyök előadásokban. Hogyan készülsz ennyire különböző karakterek egyidejű megformálására?

Igyekszem tudatosan szétválasztani a különböző feladatokat. Már előző nap végig gondolom, mi vár rám másnap – például most is, amikor tudtam, hogy veled beszélgetek, utána házi interjút adok A kölyökről, este pedig a Házasságon innen, házasságon túl előadásban lépek színpadra, már előre felkészültem mindegyikre külön-külön. Mindig arra figyelek teljes erővel, ami éppen előttem van – így tudok minden helyzetben maximálisan jelen lenni.

A Berg Judit meséjéből készült Rumini Ferrit-szigeten című darabban Molyrát, a főgonoszt alakítod. Mitől izgalmas vagy különleges számodra, és hogyan igyekszel árnyalni, hogy ne csupán gonosztevőként, hanem az emberi oldalát is megmutatva váljon hitelessé a színpadon?

Szerintem nincs olyan, hogy valaki kizárólag jó vagy rossz – sem a való életben, sem a színpadon. Éppen ezért, mindig arra törekszem, hogy még egy elvileg negatív szereplő mögött is felfejtsem az indítékokat: milyen belső sebek, félelmek vagy hiányok alakítják a személyiségét. Molyra szeretethiányból és kisebbrendűségi érzésből cselekszik: görcsösen vágyik rá, hogy Ferrit király felesége legyen, és emiatt nem riad vissza alantas eszközöktől sem. Ugyanakkor fontos volt számomra, hogy a humoros oldala is érvényesüljön. Szerencsére Berg Judit fantasztikusan írta meg ezt a figurát, így a szöveg már önmagában is kínált lehetőségeket.

Nagy a felelősség

A kölyök című, Chaplin filmje nyomán készült musicalben Madame Foyer szerepében láthatunk. A házmesternőt korábban már Zalaegerszegen is megformáltad. Milyen érzés évekkel később visszatérni hozzá?

Most szinte minden más: például új partnerekkel dolgozom és természetesen én magam is sokat változtam. Bár vannak átfedések a korábbi alakítással, sok részlethez most más módon közelítek. Egy dolgot azonban mindenképp szeretnék megőrizni a figura igazsága mellett: azt a sodró lendületet és energiát, amely akkor jellemezte ezt a nőt, azt ma is nagyon fontosnak tartom.

Emellett olyan családi produkciókban is színpadra lépsz, mint a Madagaszkár, ahol a pingvin szerepét alakítod. Miben tér el a munka, ha a közönséget elsősorban gyerekek alkotják?

Alapvetően minden előadás megérdemli ugyanazt az elhivatottságot és komolyságot – függetlenül attól, hogy felnőtteknek vagy gyerekeknek szól. A gyerekek különösen jó megfigyelők: ha érzik, hogy valakinek nem annyira fontos, amit csinál, azonnal elveszítik az érdeklődésüket. Ösztönösen reagálnak: nevetnek, tapsolnak, olykor bele is kiabálnak az előadásba – ezzel folyamatosan jelezve, hogy működik-e, amit el szeretnénk érni. Ez óriási felelősség, ugyanakkor öröm is.

Együtt otthon, és a színpadon

Az eddigi pályád során sokféle műfajban kipróbáltad magad. Van olyan szerep, amit különösen fontos mérföldkőnek tartasz?

Az Utánképzés ittas vezetőknek mindenképpen meghatározó élmény volt és jelenleg is az számomra. Az  előadás folyamatos, megszakítás nélküli jelenlétet kíván, egyetlen percre sem hagyjuk el a színpadot. Ez hatalmas csapatmunkát, összpontosítást és fegyelmet igényel mindenkitől. Bőven tudnék még előadásokról beszélni, ami most hirtelen eszembe jut a múltból az az Augusztus Oklahomában című produkció, Funtek Frigyes rendezésében – ott úgy érzem sokat tanultam saját magamról. Valójában minden szerep és próba hozzátesz valamit a fejlődéshez, még akkor is, ha eleinte nem fűlik a fogam hozzá. Általában pont azok.

Többször is játszottál együtt a férjeddel, Barsi Mártonnal. Milyen a közös munka házaspárként?

Nagyon jól működik köztünk a színpadon is az összhang. Zalaegerszegen kezdődött a közös színházi munkánk, és szerencsére könnyen tudunk együtt dolgozni. Itthon is – ha akad némi időnk a kétéves kisfiunk mellett –, segítjük egymást a szövegösszemondásban. A próbákon is megvan közöttünk a természetes dinamika, tudunk függetleníteni. Együtt dolgozni pedig inkább könnyebbséget jelent.

A felfedezés öröme

Mi volt az a pillanat az életedben, amikor eldöntötted, hogy színész leszel?

Hétéves koromban volt az elsőáldozásom. Nem akartam a betanult szöveget úgy elmondani, ahogy kellett volna, inkább kitaláltam egy szerintem viccesebb verziót. A szertartás után családi összejövetelt tartottunk, ahol a keresztanyám megjegyezte: ebből a kislányból színésznő lesz. Akkor éreztem először, hogy ha az a színészet, amit én csináltam, akkor ez nekem tetszik.

Ha most tanácsot adhatnál a pályakezdő önmagadnak, mit mondanál neki?

Azt üzenném neki, hogy sokkal jobban higgyen magában, és ne szorongjon annyit. A dolgok többnyire sokkal gördülékenyebben alakulnak, mint ahogy azt előre elképzeljük – vagy mint amennyire tartunk tőlük. Mindig emlékeztetném magam arra: pontosan ott vagyok, ahol éppen lennem kell.

Van olyan szakmai álmod, amit még szeretnél megvalósítani a közeljövőben?

Régebben volt egy szerepálmom, mert az hittem, hogy kell, hogy legyen és nem akartam cikinek tűnni, de ma már inkább azt érzem, hogy minden rám szabott szerepben megtalálom azt, amiért szeretem. Az új kihívásokban mindig ott van a felfedezés öröme – ez az, ami igazán hajt.

Szerző: Budai Klára
Forrás: Szuperinfó
Fotók: Tarnavölgyi Zoltán, Kovács Milán