Egy magyar klasszikus új élete a Magyar Színház színpadán

Nosztalgia, felszabadult humor és közös nevetés töltötte meg a Magyar Színház nézőterét február 6-án: az Indul a bakterház premierje egyszerre kínált menekülést a digitális hétköznapokból és visszatérést egy egyszerűbb, emberközelibb világba. A társulat energikus játéka, az ikonikus figurák új életre keltése és az alkotók közös lendülete egy olyan előadás ígéretét hordozza, amely hosszú távon is biztos pont lehet a budapesti színházi palettán.

2026. február 6-án este a Magyar Színház színpadán az Indul a bakterház premierjével a közönség egy időutazásban vehetett részt. A főváros digitális kavalkádjából egy vidéki tanya hangulatába csöppentünk, ahol a karakterek humorral elevenítették meg a múltat. Csankó Zoltán a Bakter szerepében hozta a maga természetes profizmusát, míg Kubik Anna a Banya karakterével energiát és átélést vitt a színpadra. Beleznay Péter Bendegúz szerepében ékes tájszólásával a magyar vidék hangulatát idézte, míg az Újvidékről érkezett vendégművész, Szabó Regina a régimódi pajkos szerelmet jelenítette meg. Mészáros Árpád Zsolt prózában is a tőle megszokott humorral szórakoztatott, a szürreális Sanyi, a ló pedig csak fokozta a derűt. Ez a darab pont azért működik, mert kiszakítja a nézőt a mindennapi digitális áramból, visszavisz egy olyan világba, ahol a tejköpülés a napi szenzáció. A társulat tisztességesen odatette magát, a közönség mindezt vastapssal honorálta. Ez a történet, a film és a regény öröksége mellett, ma is megállja a helyét: egy emlékeztető arra, hogy néha a legnagyobb kincs, ha egyszerűen nevetünk. Reméljük, még sokáig nevethetünk ezen a klasszikuson.

Az igazgatói beszédben Nagy Viktor arra hívta fel a figyelmet, hogy az Indul a bakterház nem egyszerűen egy ismert történet újabb feldolgozása, hanem valódi magyar klasszikus: olyan mű, amely generációkat köt össze, amelynek mondatait, figuráit mindenki ismeri, és amely ma is élő módon képes megszólítani a közönséget. Párhuzamot vont a világhírű klasszikusokkal, hangsúlyozva, hogy ez az előadás nem múzeumi darab, hanem „itt és most” működő, eleven színház. Kiemelte, mennyire fontos számára, hogy a társulat egységként dolgozott, minden alkotó és közreműködő szívvel-lélekkel vett részt a munkában, és meggyőződését fejezte ki, hogy olyan produkció született, amely hosszú távon is életképes marad a repertoáron. Beszédében külön megköszönte az alkotók és a színészek odaadását, hangsúlyozva: ritka, amikor egy előadás ennyire tiszta energiával és közös akarattal jön létre, úgy fogalmazott, bízik benne, hogy ez a bakterházi világ még évekig ad majd örömöt, nevetést és valódi kikapcsolódást a nézőknek.

Eperjes Károly rendező a premier utáni beszédében elsősorban arra hívta fel a figyelmet, hogy ez az előadás még csak most, a bemutató pillanatában van igazán „születőben”, a vígjáték műfajából fakadóan az igazi erejét a sok közös játék, a felszabadult energia és a közönséggel kialakuló élő kapcsolat fogja megadni. Hangsúlyozta: a komédiát nem lehet félgőzzel játszani, ahhoz bátorság, tempó és egymásra figyelő társulat kell, és pontosan ezt látta most a színpadon. Megköszönte az alkotóknak és a színészeknek a munkát, külön kiemelve, hogy akkor válik igazán erőssé az előadás, ha a társulat nem „elengedi”, hanem estéről estére tovább építi, finomítja, gyorsítja a játékot. Úgy fogalmazott, számára az igazi öröm az, amikor egy produkció nem megáll a premiernél, hanem minden alkalommal új energiákkal telítődik, és egyre tisztábban közvetíti azt az egyszerű, emberi örömöt, amiért a nézők beülnek a színházba: a nevetést, az együttlétet és a közös élményt.