Egy nap, ami a gyerekekről, a játékról és a színház öröméről szól!
Ingyenes gyereknap a Rejtő Jenő utcában
Május 31-én a Magyar Színház egész napos, ingyenes gyereknapi programmal várja a családokat a lezárt Rejtő Jenő utcában. Zenével, tánccal, közös énekléssel, játékokkal és ismert történetekkel készülünk, hogy a gyerekek ne csak nézői, hanem résztvevői is lehessenek a színház világának. Délelőtt gyerekkoncert, a Magyar Színház gyerektársulatának műsora és ikonikus előadások részletei várják az érdeklődőket, délután pedig táncos produkciók, közös tánctanítás és tombola zárja a napot. Gyere, és töltsd velünk ezt a különleges napot!
PROGRAMOK
9:00 – Megnyitó
A nap hivatalos megnyitója rövid köszöntővel és közös ráhangolódással az egész napos programsorozatra.

9:15–9:45 – Pólingz zenekar gyerekkoncert
Vidám dalok és közös élmények gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.
A zenekart három tehetséges művész alapította: Nagy Petra és Keresztény Tamás és Kosznovszky Márton, a Magyar Színház színművészei.

10:00–11:00 – Gyerekszereplőink a színpadon
Ezen a napon a Magyar Színház fantasztikus gyerekszereplői kerülnek a középpontba, hiszen vannak előadások, amelyek elképzelhetetlenek nélkülük.
Most ők lépnek színpadra azzal a lehengerlő energiával, amit csak ők tudnak hozni: ismert dallamok, ikonikus jelenetek és közös ünneplés várja a családokat.
A gyerekekhez a Magyar Színház színészei is csatlakoznak, hogy együtt teremtsenek felejthetetlen gyereknapi hangulatot.
Meglepetés: exkluzív ízelítő a következő évad legnagyobb produkciójából, a Wonderland világából.

11:20–12:30 – SICC Production: Janikovszky Éva – Velem mindig történik valami
Zenés, lendületes színpadi feldolgozás Janikovszky Éva ikonikus világából.
Humor, zene és ismerős élethelyzetek nemcsak gyerekeknek, hanem felnőtteknek is. Egy előadás a kamaszokról, a családról és azokról a helyzetekről, amelyekben sokszor magunkra ismerünk. A SICC Production tagja társulatunk színművésze Fülöp Kristóf.

12:35 – Riszálom úgy is-úgy is
A Magyar Színház tánckarának műsora
A Magyar Színház tánckara lendületes válogatással érkezik a színház népszerű előadásaiból.
Ikonikus koreográfiák és látványos pillanatok elevenednek meg az Ezeregy éjszaka, A kölyök és a Madagaszkár világából.

13:00 – Tánctanítás a Magyar Színház táncosaival
Mozdulj együtt a Magyar Színház táncosaival!
Közös mozgás, felszabadult hangulat és igazi színházi élmény vár mindenkit kortól és tánctudástól függetlenül.
Ez nem olyan program, amit csak nézni kell – ezt együtt lehet átélni.
13:30 – Tombola
A gyereknapi program zárása közös játékkal, sorsolással és meglepetésekkel.

15:00 – Koldus és királyfi előadás
A benti, nagyszínpados előadásunk megtekintéséhez jegyváltás szükséges. Jegyvásárlás itt.

9:00-15:00 – Színházi kulissza standok
A színpadi programokkal párhuzamosan egész nap interaktív standokkal és élménypontokkal várjuk a gyerekeket és a családokat.
Látogassatok el a fodrásztárhoz, próbáljatok fel jelmezeket, ismerjétek fel a különleges kellékeket, és kapcsolódjatok be játékos drámafoglalkozásokba!
A fotópontnál jelmezbe öltözött színészeinkkel is találkozhattok, miközben végigjárhatjátok a gyereknapi kalandtérképet.
Gyűjtsétek össze az állomások pontjait, szerezzetek tombolát, és vegyetek részt a sorsoláson, ahol értékes nyeremények várnak!
Most különleges gyereknapi kedvezménnyel várunk mindenkit!
3 jegy egyidejű vásárlása esetén:
2 teljes árú jegy mellé 1 jegy 50% kedvezménnyel
4 jegy egyidejű vásárlása esetén:
2 teljes árú jegy mellé 2 jegy 50% kedvezménnyel
5 jegy egyidejű vásárlása esetén:
2 teljes árú jegy mellé 3 jegy 50% kedvezménnyel
A kedvezmény május 31-ig használható fel a nagyszínpadi és a stúdiószínpadi előadásokra.
A kedvezmény más kedvezménnyel nem összevonható. A kedvezmény a magyarszinhaz.jegy.hu oldalon automatikusan érvényesül a jegyvásárlás során.
Előadás időpontok
Előadás időpontok
