„Hamlet szerepe három embert igényel egyszerre”

Február 7-én mutatta be a Magyar Színház Shakespeare örök klasszikusát, a Hamletet, Eperjes Károly rendezésében. A címszerepet Haumann Máté alakítja, aki szerint az előadás összekovácsolta a társulatot. Erről is beszélt nekünk. Villáminterjú.

Szerepálmod volt Hamlet?

Képzeld, nem. De őszintén, soha nem is gondolkodtam így szerepekben. Most, a premier után pár nappal tudatosult bennem, hogy mekkora szerencse, hogy ez a lehetőség engem megtalált. És hogy ilyen körülmények között lehet eljátszani a Hamletet, ilyen monumentális, szuper díszlettel, mint amit a Ferenczfy-Kovács Attila megálmodott, Rákai Erzsi jelmezeiben, Eperjes Károly rendezésében, és ilyen csodálatos kollégákkal! Hogy ezt a művet a klasszikus és a lehető legnemesebb formájában lehetett eljátszani. Nekem csak most esik le, hogy ez tulajdonképpen milyen sokat jelent.

Miért lehet ez a szerep kiemelt fontosságú egy színész életében?

Kevés olyan szerep van, ami három embert igényel egyszerre. És ezt most már méltán állíthatom, mert valóban megtapasztalhattam: lelkileg, szellemileg és fizikailag is megterhelő. Lelkileg azért viselt meg, mert Hamlettel gyakorlatilag minden jelentben történik valami rossz: egyszer felpofozzák, máskor megtépázzák, harmadjára pedig még kap egy gyomrost. Szinte minden színrelépésével olyan lelki sérülés éri, ami az embert megterheli színészként is. Pláne, ha egy hosszú próbafolyamat miatt napi szinten találkozik ezekkel a negatív behatásokkal. Nyilván a sok rossz leküzdésére a színész kifejleszt saját technikát, de akkor is ott van bennünk ez a sok teher. És fizikailag sem könnyű, a Magyar Színház óriási színpadát minden alkalommal be kell lengeni, ez rettenetesen sok energiát igényel. Míg egy prózai, modernebb darabnál egy kijelentés egy mondat, a Hamletben akár öt sor is lehet. Ezt a szöveget pedig minden nehézség nélkül és szépen kell megszólaltatni még akkor is, ha az ember előtte rohant vagy a partnert emelgette. A próbafolyamat előtt sokat jártam edzeni, hogy erőben tartsam magam, készültem minderre. Muszáj volt, hogy készen álljon rá a testem is, ne csak a lelkem. És akkor ott a harmadik, a szellemi állóképesség, ugye. Hamletnek rengeteg a szövege, 80 oldalból legalább 65-ben megszólal. Hamlet szerepénél talán semmi nem követel többet egy színésztől. És emiatt öröm játszani: széttépi az embert, de minden egyes pillanata csodálatos.

Mi volt számodra a legnagyobb kihívás?

Talán az, hogy közel engedjem magam a szerephez. Nyilván nem kellett megerőszakolni magamat ahhoz, hogy mindez megtörténhessen, de hihetetlen testi és lelki fáradtsággal jár minden előadás, kihívás, hogy mindennek átadjam magam. Eldönteni, hogy igenis be fogok menni, és össze fognak törni ma is meg holnap is, és holnapután is. A legnagyobb nehézség az lesz, hogy mindezt szinten kell majd tartani, nem szabad engedni a minőségéből. Jó volt, hogy most sűrűn tudtuk játszani, mert kezdi megtalálni a saját helyét, formáját, és elkezd lélegezni magától mind a szerep, mind a darab.

Miért gondolhatott rád Eperjes Károly rendező?

Mi kifejezetten jól tudunk együtt dolgozni. Úgy érzem, ő engem nagyon szeret – és hozzáteszem, én is szeretem őt. Rengeteget tudunk jól vitatkozni: megértéssel, szeretettel, akár humorral, úgy, hogy nincs a szavainkban az égegyadta világon semmi bántó, és mégis aktív és kreatív az, ami a végén megszületik.

Mit üzen a ti Hamletetek, miért kerülhetett elő pont most a Magyar Színházban?

Ez a darab megkerülhetetlen, egy örökérvényű igazság, és ehhez nincs mit igazán hozzátenni. Egyszerűen nincs hiba ebben a drámában, gyönyörű és vitathatatlanul igaz. A Hamlet aktualitása nem lesz időszerűbb annál, mint maga a darab, ami egyszerűen mindig időszerű. Emiatt azt gondolom, az én Hamletem akkor lesz működőképes, ha közel engedem magamhoz.

Mit jelent ez az előadás a Magyar Színház társulatának életében?

Nagyon összekovácsolt minket, eddig is jó kollégák voltunk, de ezzel az előadással azt érzem, hogy még összetartóbbak lettünk, és ennek én rendkívül örülök. A próbafolyamat alatt mindenki szeretettel és figyelemmel dolgozott, annyira fontos volt nekünk ez az előadás. Szó szerint 120 százalékkal adtuk hozzá a lelkünket és a testünket is ennek a feladatnak az elvégzéséhez. Mindez szoros barátságokat szült. Elmondhatatlanul hálás vagyok például Pavletits Bélának, de ugyanígy Gáspár Tibornak, Györgyi Annának, Kiss Anna Gizinek is (egyébként bárkinek a nevét említhetném), hogy jól, nyitottan és szépen tudunk együtt dolgozni, egymást segítve, mindig egymás érdekeit szem előtt tartva. Ebben az előadásban nincs magánszám, ettől igazán jó. Én azt érzem, hogy egy remek társulat van kialakulóban, akikkel öröm együtt dolgozni. Nagyon szépen alakul ez a színház.

Forrás: Fidelio
Fotók: Zsiros Aliz