„Kihívás, hogy az „árvaság érzését” magamévá tegyem…”

„Kihívás, hogy az „árvaság érzését” magamévá tegyem… Én egy szeretetteljes családban nőttem fel, ez a fajta elhagyatottság számomra teljesen ismeretlen.”

Interjú Fülöp Kristóffal, aki a 2024/2025-ös évadban csatlakozott a Magyar Színház társulatához.

2024-ben diplomáztál a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, Novák Eszter és Selmeczi György osztályában, ahol színművész diplomát szereztél. A 2024/2025-ös évadtól, Nagy Viktor felkérésére csatlakoztál a Magyar Színház társulatához. Hogyan élted meg, hogy rögtön a diploma megszerzése után a Magyar Színház társulatának tagja lettél?

Szegről-végről életem tizedik színházi évadát kezdtem 2024 szeptemberében, ettől az évadtól a Magyar Színház társulatának tagjaként. Persze ebbe a tíz évbe több stúdium is beleértendő. Az egyetemen az elmúlt öt esztendőben egészen összeszokott csapattá fejlődtünk osztálytársaimmal, ez színházi ízlés és munkamódszer szempontjából is értendő. Épp ezért az asszimilálódás volt a legnehezebb a kezdeti időszakban. Az, hogy egy másik alkotóközösség sajátos ritmusát felvegyem. Ez természetes folyamat, nem félek tőle, sőt, mindig kíváncsian várom, hogyan működöm egy új közösség részeként. Szerencsére ehhez sok segítséget kapok az egész társulattól és Nagy Viktor Igazgatótól.

Számos már repertoáron lévő darabban kaptál szerepet. Milyen kihívásokat jelent számodra, hogy ilyen sokféle karakterbe kellett belebújnod, ilyen rövid időn belül?

Egy úgynevezett beállásnál, amikor a színész nem a premiertől kezdve játszik egy futó előadásban, mindig az a legnagyobb probléma, hogy nem tudott részt venni a többhetes próbaidőszakon, amikor a társulat közösen megalkotta az előadást. Így bizonyos szempontból hátrányból indul, mert kevésbé, vagy egyáltalán nincs ráhatása az előadás vagy a szerepének felépítésére. Egy meglévő konstrukcióhoz kell rövid idő alatt, kevés próbával idomulni. És ez   teljesen rendben is van, egyszerűen csak érdemes tudni, hogy ez más jellegű feladat, más módszerekkel kell rá felkészülni. Több önálló munkát igényel.

Október elején volt az első alkalom, hogy a Magyar Színház színpadán álltál, ráadásul rögtön főszerepet játszottál.  A közönségkedvenc darabban, a Valahol Európában című musicalben vetted át Hosszú szerepét. Hogyan készültél fel a szerepre, és mi volt a legfontosabb számodra a próbafolyamat során?

Egyszerűen megtanultam a szöveget, és próbáltam sorról-sorra elképzelni, hogy mik azok a konkrét impulzusok, amelyek Hosszú megszólalásait idézik elő a koncepcióval és a rendezéssel összhangban. Egyébként mindig így készülök. A legfontosabb az volt számomra a próbafolyamat során, hogy megérezzem a Hosszú és a többi hozzácsapódott gyerek közti dinamikát. Hosszú mindent a csapat érdekében tesz, nem egy autokrata vezető, de megvan a veszélye annak, hogy a szerepformálás közben ezek az arányok elcsússzanak. Hatásában – például akusztikailag – sok esetben kevés választhatja el a két említett vezetői hozzáállást egymástól. Ezek finomhangolására időt kell szánni.

Jó élményekkel teli próbafolyamat volt, mind a kollégák, mind a próbavezetők sokat segítettek, hogy a lehető legjobb formámat nyújthassam. Még sokat kell játszanom, sok kilométer kell a szerepbe, hogy bizonyos dolgok véglegesen kialakuljanak.

Hosszú karaktere erősen érzelmes, komplex személyiség. Milyen kihívásokkal szembesültél a karakter megformálása közben, és mi volt a legnagyobb tanulság számodra?

Kihívás, hogy az árvaság érzését magaméva tegyem. Magát az érzést talán nem is lehet, csak annak konkrét körülményeit megfogalmazni. Én egy szeretetteljes családban nőttem fel, ez a fajta elhagyatottság számomra teljesen ismeretlen.

Melyik jelenet vagy dal áll a legközelebb hozzád, és miért? Van valami, ami különösen inspirált a szerep kapcsán?

A kedvenc jelenetem, amikor Simon Péter – játssza Reviczky Gábor és Rancsó Dezső – először visszatér, és elhangzik A zene az kell. Hosszú arra számít, hogy elárulták őt. Az Öreg ezzel szemben visszahozza a reményt, hogy mégis létezik emberség a világban. Háborúban, menekülés közben ez egyáltalán nem magától értetődő. Emellett inspirál a kihívás, hogy a darab szinte legvégén megszólaló Hosszú nagy dala – mely technikai kihívásokkal teli, maga a dal, illetve a rendezés által – a lehető legjobb állapotban szólaljon meg.

Térjünk át Tolcsvay László és Müller Péter Sziámi Koldus és királyfi musicaljére, aminek december 6-án volt az ősbemutatója, és Te alakítod Edward, walesi herceget. Hogyan készültél erre a különleges szerepre?

A herceg élete a szokásokhoz híven szigorúan szabályozott. Tanulás, kötelező programok, protokolláris feladatok, stb. Egyáltalán nem hangzik jól, főleg nem egy gyereknek. Nem tudja, milyen szabadon játszani, a palota falain, a figyelő tekinteteken kívül. Vagy sárosnak lenni és dagonyázni, következmények nélkül. Egyszerűen szabadnak lenni. Elvágyódik a palotából, az ismeretlenbe. A valóság hamar szembecsapja a fiatal herceget, de a döntése úgy tűnik visszafordíthatatlanná válik, nem tud visszatérni a palotába. Kihívásokkal teli, új környezetben kell helyt állnia, szó szerint a vadonban, miközben senki nem hiszi el, hogy ki is ő valójában. Egyik tragédiája, hogy ebből az identitásválságból nem tud kimászni, ami miatt újra és újra csak bajba kerül, miközben szembesül a birodalom valódi állapotával, körülményeivel. Végül leplezetlen őszintesége és kitartása kedvező fordulathoz vezet. A Királyfi végig képviselni tudta önmagát, hű maradt magához, erényessége figyelemre méltóvá tette.

Van valami különleges technikád vagy módszered, amivel a karaktereidbe mélyebben bele tudsz helyezkedni?

Számomra mindig érdekes az, hogy egy színházi produkcióban, hogyan jön létre a darab sajátos világa. A próza és a dalok tanulása, illetve a próbák, lehetőséget adnak nekem arra, hogy a konkrét darab világában keressem meg és helyezzem el a királyfi szerepét, lényegét. A módszerem mindössze abban rejlik, hogy igyekszem minél jobban megérteni, azonosulni Edwarddal. Keresem azt az utat, hogyan tudom a lehető legélethűbben, legpontosabban felvenni a királyfi idegrendszerét.

Találtál valami személyes kapcsolódást, ami segített mélyebben megérteni és megformálni őt a színpadon?

Ennél a szerepnél azt érzem, hogy a szabadság és a kíváncsiság a közös pont. Az élet minden területén törekszem az önazonosságra, amihez elengedhetetlen az állandó kíváncsiság és egyfajta szemlélődő nézőpont saját magammal szemben is. Felszabadító érzés.

Most kezdtétek próbálni A kölyök című musicalt. Hol tartotok most? Mit kell tudni a karakteredről?

A rendelkező próbák még nem teljesen értek véget, tehát még sok minden alakulni fog az előzetes elképzeléseimhez képest, viszont az biztos, hogy Harryt vicces feladat lesz megformálni. Amikor először megjelenek – egy szerencsétlen, állás nélküli újságíróként –, tulajdonképpen Mary – játssza Jenes Kitti – kihasználja a naivitásomat, és rajtam tölti ki aktuális frusztrációit, ezáltal belekerülök Mary és a Menedzser Harry – játssza Fillár István – játszmájába. Ez a jelenet szinte bohóctréfával felérő komédiát rejt magában, nagyon élvezem próbálni! Ez az első prózai szerepem a Magyar Színházban, ami különleges mérföldkő számomra. Eddig a zenés színház világában ismerhetett meg a közönség, így most egy új kihívás elé nézek, és izgatottan várom, hogyan fogadják majd ezt az oldalamat is.