„Nem lesz olyan néző, aki azt érezné, hogy nem tud valahol kapcsolódni a történethez”

Március 27-én érkezik a Magyar Színház nagyszínpadára Anger Zsolt rendezésében az Addikt. Az előadás célja, hogy rávilágítson, a függőség milyen mértékben tudja megváltoztatni az életünket, a családi kapcsolatainkat, ugyanakkor hogyan tudunk leszámolni a démonainkkal. Az előadásban Krisztát alakító Trokán Annával beszélgettünk.

Mit lehet tudni a karakteredről, Krisztáról?

Krisztáról azt kell tudni, hogy ő is egy felépülő függő, ahogy ebben a rehabilitációs központban mindenki. Ő Ákos jobbkeze, mert neki viszonylag jól ment a felépülés, és annyira erős személyiség, hogy érdemben tud segíteni. Néha úgy tűnik, hogy ők ketten vezetik ezt az intézményt, de valójában csak Ákos. Krisztának is természetesen szintén megvan a maga sztorija, ahogy mindenkinél meglátjuk azt a részét a darabon belül, ami oda vezetett, hogy a rehabra bekerült. Kriszta egy nagyon izgalmas karakter, jól tudok vele menni.

Habitusban közel áll hozzád?

Nagyon. Nem tudom, hogy ezt azért érzem így, mert valóban közel áll, vagy azért, mert annyira jól elemzünk, hogy szinte mindent tudunk már a karaktereinkről. Szóval lehet, hogy csak sikerült már teljesen magamra hangolni a szerepet, mindenesetre az biztos, hogy nem áll tőlem távol.

Anger Zsolt rendezi az előadást, dolgoztál már vele korábban?

Nem, ez az első alkalom. Nagyon jó vele dolgozni, úgy fogalmaztam ezt meg, hogy levegőt kap az agyunk. Nagyon sok színész rendez is, de ez ugye önmagában még nem jelenti azt, hogy rendezőként jól működik. Zsolt eszméletlen érzékeny és figyelmes, és meglátja azokat a dolgokat, amiket csinálunk, amit egy rendező nem biztos, hogy észrevesz, esetleg nem bízik eléggé a színészben. Zsolt az elejétől kezdve maximálisan megbízik bennünk, és tudja azt, hogy ez működni fog. Ez egy olyan bizalom, amit minden színésznek meg kellene kapnia a próba kezdetén, hogy utána  tudjon repülni. Mert színészek vagyunk, tehát azért vagyunk itt, hogy repüljünk, és ezt nem kéne megkérdőjelezni. De a rendezők nagyon sokszor ezt a kérdőjelet már az elején felteszik, hogy hű, hát ezt így fogod csinálni? És olyankor már az elején belénk van ültetve, hogy tulajdonképpen nem biztos, hogy jól gondoljuk. Zsolt mindent észrevesz, ránk csodálkozik, együtt gondolkodik velünk, maximálisan tudja, hogy mit akar, tehát olyan biztonság tartja össze a társaságot, amiben teljesen szabadok vagyunk, akármit hozhatunk, de mégis van egy olyan keret, amiben tényleg lubickolhatunk. Tegnap nem voltam próbán, de a többiek persze haladtak a sztorival. Most, hogy beültem én is, szinte rácsodálkoztam, hogy mennyire tehetséges kollégáim vannak. Persze, eddig is tudtam róluk, de ma egészen érzelmes pillanatokat éltem át. A Zsoltból fakadó nyugalom és bizalom, mintha plusz energiákat adna a csapatnak.

A függőség elég fajsúlyos téma, ami valamilyen szinten mindenkit érint. Annak van bármilyen jelentősége, hogy ez a darab igaz történt alapján íródott?

Olyan szempontból van persze, hogy a Szücs Zoltán, aki írta, többször ott volt velünk a próbán, és megosztotta a saját tapasztalatait, lehetett tőle kérdezni. Ez a belső hangulat szempontjából abszolút nem mellékes dolog. Ugyanakkor mi magunk is alakítjuk, Zoli is kérte, hogy valamelyest kezeljük szabadon, és nyugodtan formáljuk magunkra. Pár éve Pécsett már ment ez az előadás, de egyáltalán nem volt olyan szándék, hogy esetleg azt rekonstruáljuk. Az egyértelmű, hogy ami ott, akkor működött, azon nem érdemes sokat változtatni, de úgy érzem mégis kaptunk egyfajta szabadságot.

A humor elengedhetetlen ahhoz, hogy ez a téma emberi fogyasztásra alkalmas legyen?

Abszolút! Humor nélkül ezt nem lehetne színpadra vinni! Ez annyira egyértelmű, hogy nem is volt kérdés, hiszen humor nélkül nincs élet. Ha belegondolsz, valahol a legnagyobb nyomorúság a legviccesebb. Lehet, hogy nem az adott pillanatban, de az ilyen helyzeteken mindig lehet, és talán kell is röhögni. Ez a túléléshez elengedhetetlen. Ennek a sztorinak is az a lényege, hogy az egyik pillanatban röhögsz, a másikban meg kapsz egy olyan gyomrost, hogy hirtelen azt se tudod, hol vagy.

Neked volt, van bármilyen függőséged?

Mindenkinek van. És pont ez is az előadás lényege, hogy nem lesz olyan néző, aki azt érezné, hogy nem tud valahol kapcsolódni a történethez. Mert most itt nem az a hangsúlyos, hogy ők drogosok vagy alkoholisták. Hanem, hogy valahol, valami elcsúszott, és hogy vissza tudsz-e állni a sínre, vagy megtalálod-e, hol siklottál ki végleg.

A teljes cikk ITT olvasható.

Szerző: Steindl Gabriella
Forrás: Deszkavízió
Fotók: Kovács Milán