„Teljesen le kell csupaszítani magam ehhez a szerephez”

Egy hét múlva érkezik a Magyar Színház idei utolsó bemutatója, az Addikt. Anger Zsolt rendezésében egy rehabilitációs központ terápiás folyamataiba kapunk keserédes betekintést, a függőség különböző formáján és mértékén keresztül. A preventatív céllal is ajánlott előadásban a Gábor szerepét alakító Szemenyei Jánost kérdeztük.

Mit lehet tudni Gáborról?

Csak a végén Gábor, az elején Gabika, aki számottevő jellemfejlődésen megy keresztül. De nemcsak az ő jelleme, az egész színmű alapvetése is, hogy mindannyian tele vagyunk függőségekkel. A függőség nem csupán drogot vagy alkoholt jelent, mint ahogy általában gondoljuk, hanem felidézheti számos más fajtáját is. Nap, mint nap találkozhatunk függőkkel körülöttünk is, lehet, észre sem vesszük. Ismerek edzésfüggőt, akinek konkrét fizikai fájdalmai vannak, ha nem jut el konditerembe heti ötször legalább, ez nála mindent felülír. Különböző fokozatai lehetnek ennek a kényszeres állapotnak. Van, amikor magunk is tudjuk, hogy változtatnunk kellene, és van olyan súlyos mértékű, amikor az érintett környezetének kell beavatkoznia.

Gabika eljut odáig, hogy nincs értelme az életének, kiáll egy híd peremére, és leugrik. Túléli az esést, de ahhoz, hogy újra járni tudjon, a lábát össze kell csavarozni. A kórházban jut arra az elhatározásra, hogy ha Isten megmenti, és kijut a saját lábán a kórházból, akkor elmegy rehabra. Az első lépés, amikor valaki felismeri, hogy függőséggel küzd. Sokan azonban hiába eszmélnek rá, ha nincs sem fizikai, sem lelki erejük a változtatáshoz. Gabikában viszont megvan ez az elszántság, ami megmenti az életét. Abban a rehabilitációs központban, amit a mi előadásunk megmutat, az ajtó nyitva áll, bármikor kimehetsz. Tehát amikor érzed, hogy nem bírod tovább, megteheted, hogy újra szétcsapd magad. De Gabika mégsem teszi meg, ő erős, és szerencsés személyiség, meg tudja állni, miközben nagyon sok stáción halad keresztül. Mint a gyász különböző fázisai.

Mekkora kihívás neked ezt a jellemfejlődési ívet bejárni?

Óriási. Ezeket az állapotokat megjeleníteni nem könnyű, ugyanakkor fölöttébb különleges feladat és jutalomjáték. Ráadásul Anger Zsolt izgalmasan, filmes gondolkodással rendez. Gyakran a másodperc törtrésze alatt kell elmélyíteni egy-egy érzést, olyan gyorsan váltakoznak a snittek. Az egyik pillanatban még zokogsz, a másikban agresszív vagy, majd pedig elérzékenyülsz. Tágas ívet kell átfogni, és úgy ásnom mélyre, hogy közben éles váltásokkal kell operálni.

Mennyire szerethető Gabika karaktere?

Remélem, hogy az lesz. Hiszen  Gabi voltaképp jólelkű. Ha valaki alkoholista, szinte automatikusan feltételezzük, hogy rossz ember. Holott csak küzd egy betegséggel. Különbséget kellene tennünk. Éppen az olvasópróbára mentem kocsival, amikor megláttam egy férfit, aki elesett az úton. Félreálltam, és amire odaértem, többen körbevették, de simán elkönyvelték alkoholistának, meg sem próbáltak segíteni. Miután kihívtam a mentőket, kiderült, hogy neurológiai probléma állt a háttérben. Szóval járjunk nyitott szemmel, és nyújtsunk segítséget embertársainknak.

Szerintem a függőség annyira negatív jelző, hogy mindenki próbálja eltartani magától. Neked van olyan dolog az életedben, ami súrolja a függőség határait?

Nagyon ragaszkodó alkat vagyok, társas kapcsolat és szakmai kontaktusok szempontjából is. Nehezen tudok elengedni. Az utolsó pillanatig küzdök mindenért és mindenkiért. Nem tudom, ezt lehet-e függőségnek nevezni, de legtöbbször még akkor is küzdök, amikor teljesen egyértelmű, hogy nincs jövője a dolognak. Elmegyek a falig, és megszégyenülve várom, amíg más mondja ki, hogy vége. Fel kellene ismernem, hogy vannak helyzetek, amikor hiába kaparok, nem lehet visszahozni, ami valaha jó volt.

A teljes cikk ITT olvasható.

Szerző: Steindl Gabriella
Forrás: Deszkavízió
Fotók: Kovács Milán