Általános információk

A színházi nevelési előadásokról

Színházi nevelési előadásainkat akár osztálytermi környezetben is megtartjuk – Budapesten és 50 km-es körzetében, illetve minden olyan helyszínen, ami a Magyar Színháztól legfeljebb egyórányi utazással elérhető.

A program legalább két osztály együttes jelentkezésével valósítható meg.

Az előadások utaztathatóságáról és technikai feltételeiről minden esetben érdemes kollégáinkkal egyeztetni az alább található elérhetőségek valamelyikén keresztül.

Fontos, hogy csak a kitöltött és munkatársaink által visszaigazolt regisztrációs lap számít érvényes jelentkezésnek a színházi nevelési és tantermi előadásokra.

A szabad időpontokról és a foglalási lehetőségekről a Szervezési Irodánk kollégái tudnak bővebb információt adni.

 

Kapcsolat:
E-mail cím: szervezes@mszinhaz.hu
Telefonszám: +36 1 226 1613

Jegyvásárlás és regisztráció:
Az előadásokhoz kapcsolódó regisztrációs és jegyvásárlási lehetőségeket az adott produkció oldalán találod – görgess lejjebb, majd kattints a választott előadásra.

 

Utaztatható színházi nevelési előadásaink:

Ezerarcú
2-5. évfolyamosoknak
komplex színházi nevelési előadás – kizárólag egy osztály részére
90 perc
utaztatható

 

I SCREEN
vitaszínház az online életünkről – kizárólag egy osztály részére
5-8. évfolyamosoknak
90 perc
utaztatható

 

Szárazság
komplex színházi nevelési előadás – kizárólag egy osztály részére
7-10. évfolyamosoknak
90 perc
utaztatható

 

Kő, papír, olló
színházi nevelési előadás – kizárólag egy osztály részére
8-12. évfolyamosoknak
90 perc
utaztatható

 

Káin és Ábel ringbe száll
színházi nevelési előadás – kizárólag egy osztály részére
5-6-7-8. évfolyamosoknak
utaztatható

Színházi nevelési előadásaink

Art-járó

Kő, papír, olló

csütörtök
január
22
szerda
január
28
Art-járó

Ezerarcú

szerda
december
10
csütörtök
december
11
péntek
december
12
szerda
január
14
péntek
január
23
Art-járó

Szárazság

hétfő
december
15
kedd
december
16
kedd
január
27
péntek
január
30
Art-járó

Hangulat-függvények - Rendhagyó irodalomóra Kisfaludy Zsófival

kedd
december
9
kedd
január
13
csütörtök
január
15
csütörtök
január
29
Art-járó

I Screen - vitaszínház az online életünkről

Art-járó

Káin és Ábel ringbe száll

Szereposztás

Ezerarcú

További előadások szereposztásai:

Szereposztás

Szárazság

További előadások szereposztásai:

Szereposztás

Hangulat-függvények - Rendhagyó irodalomóra Kisfaludy Zsófival

További előadások szereposztásai:

Szereposztás

I Screen - vitaszínház az online életünkről

További előadások szereposztásai:

Bezár
Ezerarcú
csütörtök
január
22
Kezdés
11 00
Jegyvásárlás Jegyvásárlás
Szereposztás Szereposztás
Bezár
Ezerarcú
szerda
január
28
Kezdés
11 00
Jegyvásárlás Jegyvásárlás
Szereposztás Szereposztás
Bezár
Szárazság
szerda
december
10
Kezdés
11 00
Jegyvásárlás Jegyvásárlás
Szereposztás Szereposztás
Bezár
Szárazság
csütörtök
december
11
Kezdés
11 00
Jegyvásárlás Jegyvásárlás
Szereposztás Szereposztás
Bezár
Szárazság
péntek
december
12
Kezdés
11 00
Jegyvásárlás Jegyvásárlás
Szereposztás Szereposztás
Bezár
Szárazság
szerda
január
14
Kezdés
11 00
Jegyvásárlás Jegyvásárlás
Szereposztás Szereposztás
Bezár
Szárazság
péntek
január
23
Kezdés
11 00
Jegyvásárlás Jegyvásárlás
Szereposztás Szereposztás
Kezdés
14 00
Jegyvásárlás Jegyvásárlás
Szereposztás Szereposztás
Bezár
Hangulat-függvények - Rendhagyó irodalomóra Kisfaludy Zsófival
hétfő
december
15
Kezdés
11 00
Jegyvásárlás Jegyvásárlás
Szereposztás Szereposztás
Bezár
Hangulat-függvények - Rendhagyó irodalomóra Kisfaludy Zsófival
kedd
december
16
Kezdés
11 00
Jegyvásárlás Jegyvásárlás
Szereposztás Szereposztás
Bezár
Hangulat-függvények - Rendhagyó irodalomóra Kisfaludy Zsófival
kedd
január
27
Kezdés
11 00
Jegyvásárlás Jegyvásárlás
Szereposztás Szereposztás
Bezár
Hangulat-függvények - Rendhagyó irodalomóra Kisfaludy Zsófival
péntek
január
30
Kezdés
11 00
Jegyvásárlás Jegyvásárlás
Szereposztás Szereposztás
Bezár
I Screen - vitaszínház az online életünkről
kedd
december
9
Kezdés
11 00
Jegyvásárlás Jegyvásárlás
Szereposztás Szereposztás
Kezdés
14 00
Jegyvásárlás Jegyvásárlás
Szereposztás Szereposztás
Bezár
I Screen - vitaszínház az online életünkről
kedd
január
13
Kezdés
11 00
Jegyvásárlás Jegyvásárlás
Szereposztás Szereposztás
Bezár
I Screen - vitaszínház az online életünkről
csütörtök
január
15
Kezdés
11 00
Jegyvásárlás Jegyvásárlás
Szereposztás Szereposztás
Kezdés
14 00
Jegyvásárlás Jegyvásárlás
Szereposztás Szereposztás
Bezár
I Screen - vitaszínház az online életünkről
csütörtök
január
29
Kezdés
11 00
Jegyvásárlás Jegyvásárlás
Szereposztás Szereposztás