A legyező

EGY OLASZ VÁROSKA FŐTERÉN ELTÖRIK EGY LÁNY LEGYEZŐJÉT.

„Néha milyen kevés kell ahhoz, hogy boldoggá tegyünk egy nőt” – mondja a darab főintrikusa, a velejéig gonosz Gróf. Kezében a legyező, „az az álomszép legyező” amellyel szerelmeket és sorsokat fog hamarosan romlásba dönteni. Ellenfele, a jóságos Limonado, a világ legkisebb Kávéházának tulajdonosa ezt a veszélyt próbálja meg elhárítani. DE A KÉT EMBERT UGYANAZ A SZÍNÉSZ JÁTSSZA. Ez a játék. És ugyanaz a színésznő adja a lányt, aki féltékeny, meg azt is, akire féltékeny. Egyetlen kalapcserével. Kiperdül a színről csóró, nagyszájú lányként, és máris visszalép leheletfinom úrikisasszonyként. Akinek szerelme egy légies, romantikus velencei úr, de ő játssza a bunkó vendéglőst is, aki erőszakkal akarja elvenni a másik lányt, pedig az a susztert szereti, aki „botlelkű” Báróként az úri kisasszonynak csapja a szelet. Az öt színész játszotta tíz szereplő egyre jobban eltéved a véletlenek, az intrikák és kalapcserék útvesztőjében. Nem is sikerül kibogozniuk. Csak a néző látja át egyre vidámabban az egészet.
„Én boldogságra születtem, és csak magamnak tehetek szemrehányást, ha nem mindig voltam az” – írja Emlékirataiban Goldoni. Ez a bölcs derű sugárzik a Legyező játékosságából, mély emberismeretéből is.

Komédia két részben Kiss Csaba átdolgozásában.