Az előadás időtartama
1 óra 30 perc
Helyszín
Az előadás
1 részben látható
Korhatár
7-8-9-10. évfolyam
Rendező
Szivák-Tóth Viktor

Amikor a jövő összeomlik, csak a választásaink maradnak

A világ a bekövetkezett klímaváltozás okozta kihívásokkal küzd. Az életet egyrészt a technológiai fejlettség magas szintje, másrészt a természeti kincsek veszélyeztetettsége jellemzi. A modern kor vívmányai nem mindenki számára elérhetőek, csupán a jómódú kerületek lakóinak biztosítják a kényelmes életet.

A történetünk főhősei Dani, a magának való fiú és osztálytársa, Anikó abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy az ország egyik legjobb gimnáziumába járhatnak. Mindketten kilógnak a sorból egy kicsit, így nem véletlen, hogy hamar megtalálják a közös hangot. A kamaszok félénk barátkozását és a kibontakozó szerelmét azonban félbeszakítja egy újabb katasztrófa, aminek következtében a fiatalok elszakadnak egymástól, és az egész addigi életük fenekestül felfordul.

Vajon sikerül Daninak Anikó nyomára bukkanni, és ha igen, képesek lesznek együtt megbirkózni a rájuk váró kihívásokkal? Mit kezdenek az új információkkal, amik alapjaiban rengetik meg a világukról alkotott elképzeléseiket?

Az előadás előzetes regisztrációhoz kötött.

Regisztráljon itt!

Kérjük, használja a regisztrációs felületünket, mely után kollégáink felveszik Önnel a kapcsolatot.

Szereposztás

Dani/Zoli
Barsi Márton
Dani/Zoli
Keresztény Tamás
Anikó/Több szerepben
Horváth Anna
Ali/Több szerepben
Varga Fekete Kinga
Ali/Több szerepben
Lőrincz Nikol

Alkotók

Látványtervező
Tóth Király Betti
Látványtervező
Zatykó Borbála
Szcenikus
Balázs András
Szcenikus
Filep Réka Andrea
Zene
Keresztény Tamás
Színpadi mozgás
Horváth Anna
Dramaturg
Deres Péter
Színházi nevelési szakember
Bethlenfalvy Ádám
Ügyelő
Földesi Zorka
Súgó
Földesi Zorka
Rendezőasszisztens
Földesi Zorka
Rendező
Szivák-Tóth Viktor

További színházi nevelési előadásaink

Káin és Ábel ringbe száll

hétfő
december
9
szerda
december
11
szombat
január
18
vasárnap
január
26
csütörtök
január
30
Artjáró

Kő, papír, olló

I Screen - vitaszínház az online életünkről

Szárazság regisztráció
Szárazság regisztráció

Barsi Márton

A Városmajori Gimnáziumban érettségizett, majd felvételt nyert  a Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskolai karára, ahol 2009-ben színészként végzett. A főiskolát követő egy évben vendégművészként lépett fel a Kaposvári Csiky Gergely Színházban, valamint több alternatív társulatban dolgozott színészként. A 2010/2011-es évadtól a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban játszott vendégművészként, majd a következő évadtól társulati tagnak szegődött a teátrumhoz 2018-ig. A fiatalokat megszólító és közös gondolkodásra ösztönző – a Hevesei Sándor Színház kötelékében létrejött- Tantermi Deszka program keretein belül színészi feladatain felül színházpedagógus -drámatanár minőségben is közreműködött. Ezen területen folytatott tevékenységét színházunkban a Drámalabor keretein belül folytatja. 2018-2020 között a Turay Ida Színházban volt szerződéssel. 2020-tól a Pesti Magyar Színház társulatának tagja.

 

Díjak:

Máriáss -díj (2012)

Terminátor -díj ( 2012, 2014)

Pethes–Agárdi-díj (2016)

Főnix-díj (2023)

 

Szerepek:

Pesti Magyar Színház

Geszti-Monori-Tasnádi: Ezeregy éjszaka – Sahriár király

Lionel Bart’s: OLIVER! – Mr Bumble

Háy János:Házasságon innen, házasságon túl – Gábor

Háy János: Utánképzés ittas vezetőknek – Emil

Kevin del Aguila – George Noriega & Joel Someillan: Madagaszkár – Julien király; Zeke, a gondozó

Bethlenfalvy Ádám: I screen – szereplő

Hajós Zsuzsa: Ezerarcú – Simf

Rojik Tamás, Szivák – Tóth Viktor: Szárazság – Dani

Fekete István azonos című regénye alapján

Olt Tamás, Szirtes Edina “Mókus”, Váradi R. Szabolcs: TÜSKEVÁR – Kengyel

Dennis Martin: A kincses sziget – Squire Trelawney; Polgármester

Astrid Lindgren: Harisnyás Pippi – Erőművész; Rendőr; Matróz

Berg Judit: Rumini – Negro

 

Pinceszínház 

William Shakespeare – Madák Zsuzsanna: Verona 1301 – Rómeó, Dada, egyéb szerepekben

Madák Zsuzsanna: Jeruzsálem – Színész 3, Kurd

 

Hevesi Sándor Színház

Tasnádi István: Közellenség – Csődör

Bertolt Brecht: A szecsuáni jólélek – Jang Szun, állástalan repülő

Dés László – Geszti Péter – Békés Pál: A dzsungel könyve – Maugli

Dean Pitchford – Walter Bobbie – Tom Snow: Footloose – Ren McCormack

Egressy Zoltán: Portugál – Bece

Gianina Cărbunariu: Kebab – Bogdan

László Miklós: Illatszertár – Árpád (kifutó)

Háy János: Völgyhíd – Deda

Beaumarchais: Figaro házassága – Querubin (a gróf apródja)

William Shakespeare: Vízkereszt vagy bánom is én – Sebastian (Viola megmentője)

William Shakespeare: Csak Rómeó és Júlia – Rómeó

William Shakespeare – Madák Zsuzsanna: Verona 1301 – Rómeó, Dada, egyéb szerepekben

William Shakespeare: Makrancos hölgy, avagy a személyiség megzabolázása – Hortensio

Todd Strasser – Tasnádi István: A hullám – Görbe

Fenyő Miklós – Tasnádi István: Made in Hungária – Rudi (a cukrász, dobon)

Molière: Scapin furfangjai – Octave

Presser Gábor – Varró Dániel – Teslár Ákos: Túl a Maszat-hegyen – Muhi Andris

April De Angelis: Színésznők – Csávó

Paul Portner: Hajmeresztő – Mikey Thomas (egyetemista)

Nagy Tibor – Bradányi Iván – Pozsgai Zsolt: A kölyök – Harry Lamb (Mary sajtótitkára)

Balogh Elemér – Kerényi Imre – Rossa László: Csíksomlyói passió – Jézus, Ádám

Szép Ernő: Vőlegény – Zoli

Szente Vajk – Galambos Attila – Bolba Tamás: Csoportterápia – Ervin Iván

Jaroslav Hašek – Spiró György: Svejk – Illető (III. szimuláns; Marek; Tatár katona)

Tom Lycos – Stefo Nantsou: Kövek – Shy Boy; Quinn

Efrájim Kishon: A házasságlevél – Buki

Tamási Áron: Csalóka szivárvány – Kálmán

Turbuly Lilla: Nekünk nyolc?! – Karesz

Sarkadi Imre: Az ötödik pecsét – Nyilas

Molnár Ferenc: Liliom – Linzmann

Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője – Wibra György, Besztercei ügyvéd

Agatha Christie: …és már senki sem! – Anthony James Marston

 

Turay Ida Színház

John Kander – Fred Ebb: Cabaret – Clifford Bradshaw

Ivan Kušan – Tasnádi István: Balkán kobra – Gilespie, alezredes

Neil Simon: Férj nélkül tökéletes – Jesus

Móra Ferenc: Kincskereső kisködmön – Messzi Gyurka

Kocsák Tibor – Bozsó József: Kukac Kata kalandjai – Szőr Handa Bunda

Győri Péter: Mátyás madara – Rozgonyi

Győri Péter: Panka és a mumus – Barnabás

Topolcsányi Laura– Berkes Gábor: Salsa, szivar, szerelem – Pap és egyéb szerepekben

Csodálatos Radazána: Káló, Ambrus királyfi

Topolcsányi Laura: Aladdin („Az Ezeregy éjszaka meséi” nyomán) – Szultán

Georges Berr – Louis Verneuil – Fényes Szabolcs – Mihály István: Hazudni tudni kell – Muzot, magánnyomozó

Zilahy Lajos: Az utolsó szerep – Portás a Viktória panzióban

Eisemann Mihály – Zágon István – Nóti Károly: Hyppolit, a lakáj – Pankotay Péri Pál, festőművész

Béres Melinda: Csingiling és a kalózok – szereplő

 

Egyéb színházi szerepei:

Presser Gábor – Sztevanovity Dusán: A padlás – Detektív (aki még önmagát is kinyomozza) (Kvártélyház Szabadtéri Színház)

Görgey Gábor: Komámasszony, hol a stukker? – Cuki úr( Kvártélyház Szabadtéri Színház)

Leonard Bernstein: West Side Story – Riff ( Kaposvári Csiky Gergely Színház)

RésJ – Rómeó (Mándy Ildikó Társulata)

Adaptáció Trikolor – szereplő (Gergye Krisztián Társulat)

Szodoma után – szereplő (Ágens)

Hamlettek klubja – Hamlet (Mándy Ildikó Társulata)

Lehár Ferenc: Víg özvegy – szereplő ( Kaposvári Csiky Gergely Színház)

 

Film:

Valami kék – Roland

Horváth Anna

Iskolák:

– Alsóerdősori Általános Iskola ének-zene-néptánc tagozat
– Nádasi Ferenc Gimnázium
– Magyar Táncművészeti Főiskola balett-szak
– Pesti Magyar Színiakadémia
– Magyar Táncművészeti Főiskola táncelméleti szakíró-szak
– Wesley János Lelkészképző Főiskola drámapedagógus-szak
– Magyar Táncművészeti Egyetem MA tánctörténet tanár-szak

 

Főbb szerepek:

Pesti Magyar Színház:
Merimée – Maszlobojcsikov: Carmen – Mercedes (Szergej Maszlobojcsikov rendezése)
Emmet Lavery: Az Úr katonái – Jimmy (Szélyes Imre rendezése)
S. Schwartz – D. Green – J. M. Tebelak: Godspell ( Iglódi István )
M. Leigh – D. Wasserman: La Mancha lovagja – Unokahúg (Iglódi István rendezése)
Balázs Ágnes: Andersen, avagy a mesék meséje – Táncosnő (Iglódi István rendezése)
Hedry Mária: Tündér Míra – Varangy (Juhász Róza rendezése)
Moliere: A fösvény – Claude asszonyság (Lengyel Ferenc rendezése)
R. Rogers – O. Hammerstein – H. Lindsay – R. Crouse: A muzsika hangja – Liesl (Eperjes Károly rendezése)
Berg Judit: Rumini – Csincsili (Méhes László rendezése)
Bosnyák Viktória – Horváth János Antal: Az Abc küldetés – Tanító néni (Pál Tibor rendezése)

Gózon Gyula Kamaraszínház:
Kosztolányi Dezső: Édes Anna – Anna (Árkosi Árpád rendezése)

Pécsi Nemzeti Színház:
R. Rogers – O. Hammerstein – H. Lindsay – R. Crouse: A muzsika hangja – Liesl (Nagy Viktor rendezése)

Független előadások:
Boldog metronómok (Zéró Balett)
Bíbor sivatag (Berger Gyula koreográfiája)
Enter (Zéró Balett)
Szomjúság (Berger Gyula koreográfiája)

 

Jelenleg játszott szerepek: 

Pesti Magyar Színház:
R. Rogers – O. Hammerstein – H. Lindsay – R. Crouse:
A muzsika hangja – Zsófia nővér (Eperjes Károly rendezése)
Astrid Lindgern – Georg Riedel: Harisnyás Pippi – Annika (Novák Eszter rendezése)
Szabó Magda – Egressy Zoltán: Tündér Lala – Írisz (Halasi Dániel rendezése)
Olt Tamás – Szirtes Edina „Mókus” – Váradi R Szabolcs: Tüskevár – Anya ( Gémes Antos rendezése)
Rojik Tamás – Szivák-Tóth Viktor: Szárazság – Anikó és anya ( Szivák-Tóth Viktor rendezése)
Hajós Zsuzsa: Ezerarcú – Babó Titti ( Hajós Zsuzsa rendezése)
Hangora (Nagy Petra rendezése)

 

 

Varga Fekete Kinga

2014-2019 Kaposvári Egyetem, színművész MA

 

Szerepek:

2016.03.31. Csiky Gergely Színház – Fazekas Mihály, Schwajda György: Lúdas Matyi (r.: Funtek Frigyes) – árus, kar

2016.10.28. Csiky Gergely Színház – Németh Ákos: Babett hazudik (r.: Németh Ákos) – Babett

2017.10.18. Soproni Petőfi Színház – Henrik Ibsen: Ha mi holtak feltámadunk (r.: Pataki András) – Diakonissza

2018.03.09. Csiky Gergely Színház – Carlo Goldoni: Chioggiai csetepaté (r.: Kéri Kitty) – Checca

2018.09.28. Csiky Gergely Színház – Tamási Áron: Énekes madár (r.: Béres András) – kar

2019.03.02. Móricz Zsigmond Színház – Dragomán György: Kalucsni (r.: Szikszai Rémusz) – Annamari

2019.04.20. Móricz Zsigmond Színház – Huszka Jenő, Martos Ferenc, Bakonyi Károly, Göttinger Pál: Bob herceg (r.: Göttinger Pál) – Kátya

2019.10.11. Móricz Zsigmond Színház – Grimm fivérek, Szilágyi Bálint: Farkas VS Piroska (r.: Szilágyi Bálint) – Piroska

2019.12.02. Zenthe Ferenc Színház – Sütő András: Advent a Hargitán (r.: Susán Ferenc) – Mária

2021.02.13. Váci Dunakanyar Színház – Mohácsi István, Mohácsi János, Horváth János Antal, Vecsei H. Miklós: Liliomfi (r.: Horváth János Antal) – Róza

2021.05.07. Móricz Zsigmond Színház – Frederick Knott: Várj míg sötét lesz (r.: Mészáros Tibor) – Gloria, egy furcsa lány

2022.06.02. Karaván Színház – Németh Ákos: Deviancia (r.: Rajkai Zoltán) – Zsanett, autista lány

2023.09.29. Zenthe Ferenc Színház – Horváth János Antal: A főszereplő (r.: Susán Ferenc) – Réka

2021 szeptemberétől csatlakoztam a Magyar Színház társulátához, ahol a következő szerepeket játszom

Szabó Magda: Tündér Lala (r: Halasi Dániel) – Gigi

Vajda Katalin: Legyetek jók, ha tudtok (r.: Nagy Viktor) – Mór nő

Howard Lindsay, Russel Crouse: A muzsika hangja (r: Eperjes Károly) – Zsófia nővér, Elsa Schrader

Rojik Tamás – Szivák-Tóth Viktor: Szárazság (r.: Szivák-Tóth Viktor) – Ali és még 7 karakter

Del Aguila – G. Noriega- J. Someillan: Madagaszkár (r.: Gémes Antos) – Rico pingvin

Olt Tamás, Szirtes Edina Mókus, Váradi Szabolcs, Fekete István: Tüskevár (r.: Gémes Antos) – Éva

Leporelló, Hangora (r.: Nagy Petra) – alkotó

Geszti- Monori- Tasnádi: Ezeregy éjszaka (r.: Juronics Tamás) – Seherezádé

Hajós Zsuzsa: Ezerarcú (r.: Hajós Zsuzsa) – Rimai Rézi

Gimesi Dóra, Jeli Viktória, Vészits Andrea, Tasnádi István: Időfutár (r.: Tasnádi Csaba) – Hanna

 

Továbbá aktív tagja vagyok a színház drámapedagógiai műhelyének, a Drámalabornak, így az előadásokhoz kapcsolódó feldolgozó foglalkozásokon találkozhatnak még velem.

Szereposztás

Kő, papír, olló

További előadások szereposztásai:

Bezár
Kő, papír, olló
hétfő
december
9
Kezdés
9 00
Jegyvásárlás Jegyvásárlás
Szereposztás Szereposztás
Kezdés
11 00
Jegyvásárlás Jegyvásárlás
Szereposztás Szereposztás
Bezár
Kő, papír, olló
szerda
december
11
Kezdés
10 00
Jegyvásárlás Jegyvásárlás
Szereposztás Szereposztás
Kezdés
14 00
Jegyvásárlás Jegyvásárlás
Szereposztás Szereposztás
Bezár
Kő, papír, olló
szombat
január
18
Kezdés
10 00
Jegyvásárlás Jegyvásárlás
Szereposztás Szereposztás
Bezár
Kő, papír, olló
vasárnap
január
26
Kezdés
10 00
Jegyvásárlás Jegyvásárlás
Szereposztás Szereposztás
Bezár
Kő, papír, olló
csütörtök
január
30
Kezdés
10 00
Jegyvásárlás Jegyvásárlás
Szereposztás Szereposztás
Kezdés
14 00
Jegyvásárlás Jegyvásárlás
Szereposztás Szereposztás