A Magyar Színház búcsúzik Csernus Marianntól

 

Mély fájdalommal értesültünk arról, hogy életének 97. évében elhunyt Csernus Mariann Kossuth-díjas színésznő, Jászai Mari-díjas, érdemes művész, a Nemzeti Színház örökös tagja, a Magyar Színház társulatának meghatározó művésze.

Csernus Mariann több mint hét évtizeden át szolgálta a magyar színjátszást. Kivételes pályája során felejthetetlen alakításokkal és rendíthetetlen hivatástudatával generációk számára jelentett példát.

A Nemzeti Színház örökös tagjaként 2000-től a névváltozást követően is a Pesti Magyar Színház társulatának tagja maradt. Színházunk közönsége hosszú éveken át találkozhatott vele a színpadon: még kilencvenhárom évesen is játszott Háy János Házasságon innen, házasságon túl című előadásában, amelynek emléke örökre része marad színházunk történetének.

Művészi pályáját számos rangos elismeréssel jutalmazták, köztük a Jászai Mari-díjjal, az Érdemes Művész címmel és a Kossuth-díjjal. A magyar költészet iránti elkötelezettsége, legendás önálló estjei, különösen a Vizsolyi Biblia, egyedülálló helyet biztosítottak számára a magyar kulturális életben.

Csernus Mariann személyében nem csupán kivételes színművészt veszítettünk el, hanem olyan alkotót, aki egész életével bizonyította, hogy a színpad iránti szeretet valóban egy életre szóló hivatás.

A Magyar Színház társulata és valamennyi munkatársa őszinte részvétét fejezi ki családjának, barátainak, pályatársainak és mindazoknak, akik ismerték és szerették.

Emlékét kegyelettel megőrizzük.