Az előadás időtartama
1 óra 30 perc
Helyszín
Az előadás
1 részben látható
Korhatár
8-9-10-11-12. évfolyam

Kisfaludy Zsófia

Hangulat-függvények - Rendhagyó irodalomóra Kisfaludy Zsófival

VERSEK, AMELYEK BELEÁLLNAK A SZTORIDBA

 

Nem egy szokványos irodalomórán vagy. Nincs kiselőadás, nincs bemagolt tétel, és tuti nincs ásítozás. Van viszont pár vers, amelyek többé nem csak papíron léteznek. Olyan kortárs magyar költemények, amelyek beleállnak a sztoridba: a barátságról, a szerelemről, a médiáról, a hatalomról és a csöndről – meg mindenről, ami körülvesz most is.

Szabó T. Anna, Mezey Katalin, Kemény Zsófi, Kiss Judit Ágnes, Lackfi János és Buda Ferenc vezetnek végig ezen a közös, kortárs utazáson, ahol még a csönd is megszólal. Az óra végére pedig nemcsak a versek maradnak veled, hanem azok a gondolatok is, amiket együtt raktunk össze – és amik nem kopnak ki másnapra.

Az előadás előzetes regisztrációhoz kötött.

Regisztráljon itt!

Kérjük, használja a regisztrációs felületünket, mely után kollégáink felveszik Önnel a kapcsolatot.

Előadja

Kisfaludy Zsófia

További színházi nevelési előadásaink

Art-járó

Kő, papír, olló

Art-járó

Káin és Ábel ringbe száll

Kisfaludy Zsófia

BEMUTATKOZÁS

1989-ben született Budapesten. Művészcsaládból származik, gyermekkorától kezdve zongorázott, kórusban énekelt és jazz-balettezett. A gimnázium után közgazdásznak tanult a Budapesti Gazdasági Főiskola kereskedelem-marketing szakán, majd a diplomaszerzés után felvételt nyert a Madách Musical Tánciskola Zenés színész szakára, ahol 2013-ban végzett. 2016-2019 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója volt, drámainstruktor – színjátékos szakon. 2021-ben Színháztudomány mesterszakon szerzett diplomát a Károli Gáspár Református Egyetemen.

2013-tól a Budapesti Operettszínházban, a Madách Színházban, a Turay Ida Színházban, valamint a Győri Nemzeti és a Békéscsabai Jókai Színházban játszott vendégművészként. 2020 és 2023 között a Soproni Petőfi Színház társulatának volt tagja. 10 éven keresztül játszotta a két női főszerepet A Szépség és a Szörnyeteg (Die Schöne und das Biest) című musical német nyelvű turnéprodukciójában, az Operettszínház társulatával. 2022-ben elnyerte a Magyar Művészeti Akadémia hároméves művészeti ösztöndíját. Ebben a projektben a kortárs magyar költészetet népszerűsíti egy versantológia kiadásával és előadói estek létrehozásával.

 

KEDVENC VERSRÉSZLET / IDÉZET

„Alkalmas év jön,
hogy szárnyat ragasztva, tekintve égre
szálljunk a magasba, újra elhiggyük azt,
hogy megtörténhet,
repíthet a hit, fölemel az ének.
Arcunk elől
a látszat fátylait, és a hazugság
maszkjait letépi, penészszagú
sötétből napra hív,
ültet az Isten lábához,
az égi lények közé,
a kilátástalan labirintusból kiemel,
haladsz a végtelen,
ritkuló tisztaságban.”
(Kiss Judit Ágnes: Rejtett szárnyak)

 

TANULMÁNYOK

Színháztudomány (MA diploma)

Károli Gáspár Református Egyetem — 2019-2021

Drámainstruktor – színjátékos szakirány (BA diploma)

Színház- és Filmművészeti Egyetem — 2016-2019

Diplomamunka: Hasadt Gyöngyszem című zenés monodráma

Zenés színész szak (Színész II)

Madách Musical Tánc- és Zeneművészeti Iskola (Madách Színház stúdiója) — 2010-2013

Közgazdász kereskedelem-marketing szakon (BSc diploma)

Budapesti Gazdasági Főiskola, KVIFK — 2007-2011

International Studies szak (Erasmus ösztöndíj)

The Hague University of Applied Sciences, Hollandia — 2009

Magánének szak

Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium — 2007-2009

Érettségi

Móricz Zsigmond Gimnázium — 2007

 

FONTOSABB SZEREPEI

Soproni Petőfi Színház: 

Fosse-Kander-Ebb: Chicago – Velma Kelly (2023)

Szente-Bolba-Galambos: Csoportterápia – Natasa (2023)

Ábrahám-Grünwald-Löhner-Beda: Bál a Savoyban / Ball im Savoy – Daisy Parker (2021)

Tamási-Szarka: Ördögölő Józsiás – Dilló tündér (2021)

Presser-Sztevanovity-Horváth: A padlás – Kölyök (2020)

Szarka-Szálinger: Zenta, 1697 – Hajós Anna (2020)

Dés-Nemes: Valahol Európában – Suhanc (2019)

Lerner-Loewe: My Fair Lady – Eliza Doolittle (2017)

 

Győri Nemzeti Színház: 

Huszka-Bakonyi-Martos: Bob herceg – Annie (2019)

Szörényi-Bródy: István, a király – Réka (2018)

Szabó-Pozsgai: Abigél – Murai Tünde (2017)

Simon-Weller-Korie-Powers: Doktor Zsivágó – Lara Antipova (2016)

 

Turay Ida Színház:

Bergman: Társasjáték New Yorkban – Barbara (2023)

Kelly-Gershwin: Girls-Swing – Zilina (2020)

Garcia-Berkes: Salsa, szivar, szerelem – Claudia (2019)

Kander-Ebb: Cabaret – Sally Bowles (2018)

Kálmán-Martos-Bródy: Zsuzsi kisasszony – Zsuzsi (2018)

 

Budapesti Operettszínház:

Comden-Green-Freed-Brown: Ének az esőben – Lina Lamont (2017)

Lévay-Kunze: Marie Antoinette – La Motte grófnő (2016)

Tamási-Tolcsvay: Ördögölő Józsiás – Dilló tündér (2015)

Schönberg: Miss Saigon – Ellen (2014)

Lajtai-Békeffi: A régi nyár – Zsuzsi, Mária lánya (2014)

Lévay-Kunze: Mozart! – Josepha Weber (2014)

Alan Menken: Die Schöne und das Biest / A Szépség és a Szörnyeteg (németországi turnéprodukció) – Belle; Madame Pottine (2013-2023)

Stewart-Ballard-Rubin: Ghost – Clara (2013)

 

Madách Színház: 

A. L. Webber: Macskák – Bombalurina (2013 óta jelenleg is)

 

Békéscsabai Jókai Színház: 

Brecht-Weill: Koldusopera – Kocsma Jenny (2014)

Szörényi-Bródy: István, a király – Gizella (2013)

Dumas-Pozsgai-Szomor: Monte Cristo grófja – Mercedes (2012)

 

További színházak, társulatok:

Goldoni-Pozsgai: Mirandolina – Ortenzia, Art-Színtér és Művészetek Völgye közös produkciója (2023)

Gömöri-Pozsgai: Cinderella – Tündérkeresztanya, TBG Production (2023)

Sebestyén-Müller-Egressy: Nikola Tesla, a végtelen energia – Duka Tesla/Sarah Bernhardt, TBG Production (2022)

Szikora-Zsuffa-Lezsák: Az Ég tartja a Földet – Waltraud, Erkel Színház ​(2022)

Sebestyén-Müller-Egressy: Vadak ura – Szerafina, a rókaúrnő, TBG Production (2021)

Machiavelli-Pozsgai: Mandragóra – Lucretia, Art-Színtér (2021)

Bácskay-Horváth: Őrizd a lángot! – Tóth Ilona Rockopera – Tóth Ilona, Erzsébetligeti Színház (2017)

 

Önálló előadói estek:

(szerkesztette és előadja: Kisfaludy Zsófia)

Hangulatfüggvények – kortárs verses utazás, rendhagyó irodalomóra (2023)

Női lelkek női tükre – kortárs zenés versfüzér (2020)

Keyes-Kisfaludy-Varga: Hasadt Gyöngyszem (monodráma) – Sally Porter, Színház- és Filmművészeti Egyetem, diplomamunka (2019)

 

Filmes szerepek:

A renitens – televíziós filmsorozat – RTL, Laura (2024)

Kilakoltatás – nagyjátékfilm, Bankos Gyöngyi (2022)

Oltári Csajok – televíziós filmsorozat – RTL II, Tálas Dóra (2018)

 

DÍJAK, ÖSZTÖNDÍJAK

Magyar Művészeti Akadémia hároméves művészeti ösztöndíja (2022-2025)

Színházművészet kategória

A Legjobb Női Mellékszereplő Díja (2020)

X. Magyar Teátrum Nyári Fesztivál – Salsa, szivar, szerelem (Claudia)

Kisfaludy Ösztöndíj (2017)

Győri Nemzeti Színház