Helyszín
Az előadás
2 részben látható
Korhatár
6 éves kortól

Csukás István - Deres Péter

Keménykalap és krumpliorr

Rendező
Nagy Viktor
CIRKUSZ A NYÁRBAN

 

A vakáció nem indul mindenki számára felhőtlenül: Péterke, a Vadliba őrs egyetlen lány tagja betegágyba kényszerül. Barátai azonban nem hagyják, hogy unatkozzon – szó szerint cirkuszt alapítanak, hogy feldobják a nyarát. Csakhogy a nagy mutatvány közben valami egészen más kerül a porondra: a gyerekek hirtelen egy rejtélyes majomrablás kellős közepén találják magukat, és nyomozásba kezdenek.

Állatkerti hajsza, magnóval rögzített oroszlánüvöltés, Lópici Gáspár, a plakátragasztó – és persze Bagaméri, a fagylaltos, aki a fagylaltját maga méri. Egy legendás magyar ifjúsági kalandfilm – a vakáció pedig ott kezdődik, ahol a cirkusz feláll!

 

Bemutató: 2025. december 5.

Szereposztás

Kisrece
gyerekszereplő
Marci
gyerekszereplő
Süle
gyerekszereplő
Jóska
gyerekszereplő
Karcsi
gyerekszereplő
Péterke
gyerekszereplő
Bagaméri
Csankó Zoltán
Lópici Gáspár
Szatmári Attila
Tolvaj
Tóth Norbert Márk
Igazgató
Fellinger Domonkos
Hudák bácsi
Szűcs Sándor
Zöldséges/Pultos
Szurcsík Ádám
Boltosnő/Pénztárosnő/Asszony
Nagy Petra
Nagyapa/Szűcs
Viczián Ottó
Jenőke
gyerekszereplő
Öreg
Fillár István
Leopoldi, egykori híres bohóc
Rancsó Dezső
Szerelmes fiú
Fülöp Kristóf
Szerelmes lány
Szűcs Enikő
Lili kutya
Molnár Janka
Főttkukorica-árus/Szállító
Tóth Géza Gergő

Alkotók

Díszlet- és jelmeztervező
Ondraschek Péter
Zeneszerző
Tóth Péter
Dramaturg
Deres Péter
Ügyelő
Súgó
Rendezőasszisztens
Rendező
Nagy Viktor

Csankó Zoltán

Szatmári Attila

Tóth Norbert Márk

“Nem egy csepp vagy az óceánban. Az egész óceán vagy egyetlen cseppben.”

 

Tanulmányok:

Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium 2015-2019

Pesti Magyar Színiakadémia 2019-2022

Integrál Akadémia – Pszichológia szak 2022-2025

 

Pesti Magyar Színház:

Rómeó és Júlia: Gergő

A muzsika hangja: Herr Zeller

Valahol Európában: Sofőr

Kő, papír, olló: Tomi

Madagaszkár: Charlie

Tüskevár: Kuru

Leporelló – Lippogó

Kincses sziget

Ezeregy éjszaka

Harisnyás Pippi

Fellinger Domonkos

Fellinger Domonkos színművész 1982-ben született. Középiskolai tanulmányait a budapesti Pesti Barnabás Gimnázium drámatagozatán végezte. Tanulmányait a Keleti István Művészeti Szakközépiskolában Perényi Balázs, Góbi Rita, Berger Gyula, Lengyel Pál, Uray Péter kezei alatt végezte, majd a József Attila Színház stúdiójában Sztarenki Pál osztályában, Koltai Róbert és Pogány Judit vezetésével folytatta szakmai életútját. 2006-ban diplomázott a Kaposvári Egyetem prózai színművész szakán, Babarczy László osztályában. 2006-2019 között a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház tagja volt. 2019-től szabadúszó volt, ez idő alatt megfordult a Karinthy Színházban, a Veres1 Színházban, az Orlai Produkciós Iroda és a KultúRecept társulatában. 2023-tól a Pesti Magyar Színház társulati tagja.

 

IDÉZETEK

“A színház egy kollektív, közös élmény, hiszen a színészek és a közönség együtt
élnek meg bizonyos érzéseket, legyen az öröm, vagy bánat, mindenképp katarzist
kell, hogy kiváltson. Ez a legfontosabb.” Fellinger Domonkos
“A cél halál, az élet küzdelem, S az ember célja e küzdés maga.” Madách Imre

 

SZÍNHÁZI SZEREPEK

2024 Fejes: Jó estét nyár, jó estét szerelem (r: Nagybaczoni Nagy Kati)
személyzetis, lakótárs, boltos, könyvárus, ittas vendég, öreg pocakos férfi, férfi, pincér

2023 Tasnádi-Geszti-Monori: Ezeregyéjszaka (r: Juronics Tamás)
Dzsáfár

Háy: Utánképzés ittas vezetőknek (r: Lengyel Ferenc)
Tibor

Aguila-Noriega-S omeillan: Madagaszkár (r: Gémes Antos)
Maurice

Bart: Oliver! (r: Szente Vajk)
Mr. Sowerberry

Radványi: Tanító

Valahol Európában (r: Nagy Viktor)

Lindgren: Harisnyás Pippi (r: Novák Eszter)
Betörő/Rendőr

2022 Cooney: 1×3 néha 4 (r: Nagy Sándor)
Cliffton

Venyige: Nap, árnyék, boszorkány (r: Janik László)
Pázmány
Péter/Keresztessy Lip. Pál

Karinthy: Tanár úr, kérem! (r: Simon Kornél)
Engelmayer

Dobri-Lengyel-Nemes: Egy másik Róma (kamaraopera) (r: Blaskó Borbála)
Lengyel Balázs

2021 Hrabal: Sörgyári Capriccio (r: Schlanger András)
sok szerep

Dürrenmatt: Öreg hölgy látogatása (r: Czeiczel Gábor
Polgármester

Gyurkovics: Nagyvizit (r: Szabó K. István)
F. Tóth

2020 Varga: Óz, a csodák csodája (r: Janik László)
Oroszlán

Sarkadi: Elveszett paradicsom (r: Czeiczel Gábor)
Zoltán

Tasnádi: Finito (r: Tasnádi Csaba)
Bicke B. László, költő

2019 Karinthy: Tanár úr, kérem! (r: Simon Kornél)
Altmann

Cocteau: Rettenetes szülők (r: Keresztes Attila)
Michel

Frayn: Vadméz (r: Znamenák István)
Oszip

2018 Shakespeare: Macbeth (r: Horváth Illés)
Malcolm

Schiller: Don Carlos (r: Szabó Máté)
Lerma gróf

Middleton: Asszony asszonynak farkasa (r: Koltai M Gábor)
Gyámfi

2017 Lars von Trier: A főfőnök (r: Koltai M Gábor)
Gorm

László: Illatszertár (r: Mohácsi János)
Árpád

Frayn: Függöny fel! (r: Puskás Tivadar)
Lloyd Dallas

2016 Grünwald-Pál-Beda: Bál a Savoyban (r: Novák Eszter)
René

Fekete: Vuk (r: Tasnádi Csaba)
Vuk

Moliére: Tudós nők (r: Hargiati Iván)
Aurél

Akunyin: Sirály (r: Szabó K. István)
Medvegyenko

2015 McDonagh: Alhangya (r: Csiki Zsolt)
Padraic

Olt: Taurin – Trauma (r: Olt Tamás)
Fiú

2014 Frisch: Biedermann és a gyújtogatók (r: Keszég László)
Rendőr/Kar

Shakespeare: Coriolanus (r: Bodolay Géza)
Összeesküdtek Aufidiusszal/Két volszk őr

Nógrádi: Az anyu én vagyok (r: Harsányi-Sulyom László)
Emil

2013 Gazdag: Totálkár (r: Forgács Péter)
Szereplő

Lengyel: Lenni vagy nem lenni (r: Puskás Tivadar)
Grünberg

Petőfi: Tigris és hiéna (r: Koltai M. Gábor)
IV. Vak Béla

Tamási: Énekes madár (r: Koltai M. Gábor)
Préda Máté

Jókai: A kőszívű ember fiai (r: Tasnádi Csaba)
Baradlay Jenő

2012 Örkény: Kulcskeresők (r: Forgács Péter)
Benedek

Benedek: Kukorica-Derce avagy A talléros kalap és más mesék (r: Tasnádi Csaba)
Katona Bandi

Németh: A webáruház (r: Bodolay Géza)
Bálint

Csokonai: Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak (r: Keresztes Attila)
Lázár

Shaffer: Black comedy (r: Lendvai Zoltán)
Schuppanzingh

2011 Szophoklész: Antigoné (r: Hargiatai Iván)
Hírnök

Maar: Hoppláda (r: Tóth Miklós)
Borsó

Lengyel: A waterloói csata (r: Lendvai Zoltán)
Thúróczy

Máray: Kaland (r: Hargitai Iván)
Újságíró

2010 Gádor-Tasnádi: Othello Gyulaházán (r: Hargitai Iván)
Debrődy

Ruszt-Katona: Passió (r: Bagó Bertalan)
Júdás

Shakespeare: Rómeó és Júlia (r: Bagó Bertalan)
Baltazár

Shakespeare: Lear király (r: Telihay Péter)
Albany gróf

Fenyő-Tasnádi: Aranycsapat (r: tasnádi Csaba Cicero

2009 Pozsgai: Móricz 2009 – Naplópók (r: Bodolay Géza)
Tóth Árpád

Molnár: A Pál utcai fiúk (r: Tasnádi Csaba)
Nemecsek apja

Bulgakov: A Mester és Margarita (r: Keszég László)
Jesua

Hrabal: Sörgyári Capriccio (r: Hargitai Iván)
Di Giorgi

Camoletti: Leszállás Párizsban (r: Szalma Tamás)
Robert

Kander-Ebb: Kabaré (r: Ladányi Andrea)
Schultz

Radnóti: A lélek hossza (r: Olt Tamás)
Radnóti Miklós

2008 Ödön von Horváth: Kasimir és Karoline (r: Forgács Péter)
Szereplő

Poiret: Kellemes Húsvéti Ünnepeket (r: Lendvai Zoltán)
Frederic

Visky András: Fényárnyék (r: Tóth Miklós)
Napfény király/Apró ezüst homály

2007 Arany: Rózsa és Ibolya (r: TóthMiklós)
Gáspár

Marquez: Száz év magány (r: Telihay Péter)
Arcadio

Erdős Virág: Merénylet (r: Keszég László)
Szerető

Weöres Sándor: A kétfejű fenevad (r: Koltai M. Gábor)
Bornemissza, Ambrus

József Attila: Ülni, állni, ölni, halni (r: Olt Tamás)
József Attila

2006 Chaucer: Canterbury mesék (r: Molnár-Keresztény Gabriella, Tóth András)
Szereplő

Hoffmann: Az arany virágcserép (r: Forgács Péter)
Anselmus

Foster: I. Erzsébet (r: Mohácsi János)
Vizsgaelőadás

Shakespeare: Szentivánéji álom (r: Babarczy László)
Demetrius – Vizsgaelőadás

2003 Hervé: Nebántsvirág (r: Méhes László)
Káplár

 

FILMSZEREPEK
● Egy másik Róma c. kamaraopera (vágás alatt)
● Cella – Letöltendő élet (2023) – István
● Mári (2021-2022) – Csabi
● Ma még nem (2021) – Peti
● Mintaapák (2021) – Vince
● Egyszer volt Budán Bödör Gáspár (2020) – Golyó
● Macbeth (2019) – Malcolm
● Jófiúk (2019) – rendőr, mentő
● 200 első randi (2019) – srác
● Para (2008) – Tibi

Szurcsík Ádám

Viczián Ottó

1974. június 5-én születtem Kazincbarcikán. A Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1996-ban végeztem el, Kerényi Imre és Huszti Péter osztályában. Diploma után a Madách Színház tagja lettem, ahol 2007-ig voltam társulati tag. Ezután a Soproni Petőfi Színházhoz szerződtem, ahol 5 évadot töltöttem, majd szabadúszóként több színházban játszottam (József Attila Színház, Újpest Színház, Turay Ida Színház).

2017-től 2024-ig az Újszínházban játszottam, melynek 2021 és 2023 között művészeti vezetője is voltam. Ezzel párhuzamosan 2020-tól az esztergomi Babits Mihály Színház produkcióiban is kapok feladatokat.

Már a diploma megszerzése előtt, majd utána is játszottam a szekszárdi Deutsche Bühne Ungarn-ban, német nyelven. 1997, 1998 és 1999 nyarán Berlinben vendégszerepeltem.

1995 óta foglalkozom szinkronizálással, hangalámondással is. Többször kértek fel Elvis Presley, Adrien Brody, Brendan Fraser és Michael Fassbender magyar hangjának. Három Digi-csatornának és a Vodafone-nak voltam a hangja, több hangoskönyvet is készítettem.

2011-ben Jászai Mari-díjat kaptam, valamint korábban Mensáros László- és Kabos Gyula-díjat is. Közönségdíjat kétszer kaptam, 2017-ben az I. Szinkronikum Gála közönségdíját, 2019-ben pedig a Tintásüveg-díjat.

 

Díjaim

Jászai Mari-díj (2011)

Mensáros László-díj (2006)

Kabos Gyula-díj (2009)

Szinkronikum Közönségdíj (2017)

Tintásüveg-díj (2019)

 

Fontosabb színházi szerepeim

William Shakespeare: Rómeó és Júlia (Lőrinc barát) (r.: Eperjes Károly)

Hernádi Gyula: Királyi vadászat (Gróf Erdődy Pál) (r.: Nagy Viktor)

Szabó Dezső – Fazekas István: Feltámadás Makucskán (Halál) (r.: Nagy Viktor)

Vörösmarty Mihály: Czillei és a Hunyadiak (Czillei Ulrik) (r.: Csiszár Imre)

Zilahy Lajos: Fatornyok (Kriegs Rudolf) (r.: Csiszár Imre)

Herczeg Ferenc – Fazekas István: Az élet kapuja (II. Gyula pápa) (r.: Nagy Viktor)

Wass Albert: A funtineli boszorkány (Báró) (r.: Kerényi Imre)

Herczeg Ferenc: Kék róka (Sándor) (r.: Csiszár Imre)

Kerényi Imre – Balogh Elemér – Rossa László: Csíksomlyói passió (Krónikamondó/Csillaghordozó) (r.: Nagy Viktor)

Herczeg Ferenc: Bizánc (Konstantin császár) (r.: Nagy Viktor)

Kocsis István: Megszámláltatott fák (Ranke őrnagy) (r.: Csiszár Imre)

William Shakespeare: Hamlet (Claudius) (r.: Kaj Ádám, 2020-Babits Mihály Sz.)

William Shakespeare: Hamlet, dán királyfi (Hamlet) (r.: Kerényi Imre, 2005-Madách Sz., 2008-Soproni Petőfi Sz.)

Várkonyi Mátyás: Sztárcsinálók (Tigellinus) (r.: Nagy Viktor)

Edmond Rostand: A sasfiók (A reichstadti herceg) (r.: Huszti Péter)

VárkonyiBródy: Will Shakespeare, vagy akit akartok (Will) (r.: Nagy Viktor)

Romain Weingarten: A nyár (Simon) (r.: Almási Éva)

Ken Ludwig: Csillagok Buffaloban (Howard) (r.: Huszti Péter)

Herman Wouk: Zendülés a Caine hadihajón (Urban jelzőszázados) (r.: Huszti Péter)

Heiner Müller: Drachenoper (Lanzelot) (r.: Felix Goldmann, Berlin)

Gotthold Ephraim Lessing: Nathan der Weise (Kreutzerritter) (r.: Frigyesi András)

Friedrich Schiller: Kabale und Liebe (Ferdinand von Walter (r.: Felix Goldmann)

Friedrich Dürrenmatt: Romulus der Goβe 

Jókai Mór: A bolondok grófja (a gróf) (r.: Lőte Attila)

Pozsgai Zsolt: Szerelmes etűdök (Mozart) (r.: Angyal Mária)

John Steinbeck: Egerek és emberek (George, Curley) (r.: Csiszár Imre-Turay Ida Sz., Szűcs Gábor-Madách Sz.)

Tennessee Williams: Üvegfigurák (Tom Wingfield) (r.: Huszti Péter)

Dürrenmatt: Írói élmény (Látogató) (r.: Balatoni Monika)

Németh László: Cseresnyés (Völgyes Rudolf) (r.: Koltai János)

Bognár László: Élektra (Oresztész) (r.: Balatoni Monika)

Bitó László: Ábrahám és Izsák (Izsák) (r.: Koltai János)

SteinBockHarnick: Hegedűs a háztetőn (Fegyka) (r.: Kerényi Imre)

Arthur Miller: Édes fiam (Chris Keller) (r.: Huszti Péter)

Hubay Miklós – Vas István – Ránki György: Egy szerelem három éjszakája (Bálint) (r.: Huszti Péter)

Egressy Zoltán: Vesztett éden (Madách Imre) (r.: Csiszár Imre)

Leonard Gershe: A pillangók szabadok (Don Baker) (r.: Garas Dezső-Madách Kamara, Szerednyey Béla-Soproni Petőfi Sz.)

Görgey Gábor: Komámasszony, hol a stukker? (Kiss) (r.: Huszti Péter)

Molnár Ferenc: A doktor úr (Bertalan) (r.: Huszti Péter)

Katona József: Bánk bán (Ottó) (r.: Kerényi Imre)

John Osborne: Dühöngő ifjúság (Jimmy) (r.: Koncz Gábor)

Dale Wassermann: Kakukkfészek (Martini) (r.: Bujtor István)

G.B. Shaw: Sosem lehet tudni (Philip) (r.: Verebes István)

Németh László: Széchenyi (Béla, a fia) (r.: Nagy Viktor)

Pozsgai Zsolt: Halálcsel (r.: Dózsa László)

 

Film, TV

Szalmabábuk lázadása (2001)

A boldogság színe (2003)

Kaffka Margit és Bauer Henrik (2003)

Thelomeris – Sorsvonalak (2009)

Ariadne barlangjai – Húsz év a Pilis mélyén (2013) narrátor

Albínó éjszaka (2015)

Szabadonczok (2016)

Jóban-Rosszban (2016)

 

Fontosabb szinkronszerepeim

A zongorista: Wladyslaw Szpilman (Adrien Brody)

Az akolitus: Sol mester (I Dzsongdzse)

Alien: Covenant David/Walter (Michael Fassbender)

Angyalok Amerikában: Prior Walter (Justin Kirk)

Büszkeség és balítélet: Mr. Wickham Rupert Friend

Death Note: L (Yamaguchi Kappei) (japán), (Alessandro Juliani) (angol)

Dogma: Azrael (Jason Lee)

A Gyűrűk Ura 2, 3: Éomer (Karl Urban)

G.I. Blues: Tulsa McLean (Elvis Presley)

Hair: Berger (Treat Williams)

A halál ára: Raphael (Johnny Depp)

Hamlet: Hamlet (Kenneth Branagh) (1996)

Hamlet: Hamlet (Campbell Scott) (2000)

Karol – Az ember, aki pápa lett: Karol Wojtyła (Piotr Adamczyk)

Karol – A pápa, aki ember maradt: Karol Wojtyła (Piotr Adamczyk)

Luther: Luther (Joseph Fiennes)

A múmia – A Sárkánycsászár sírja: Rick O’Connell (Brendan Fraser)

A nagy szökés: A zárkakirály/Hilts százados (Steve McQueen)

Prometheus: David (Michael Fassbender)

Róma: Marcus Antonius (James Purefoy)

Strange Days – A halál napja: Lenny Nero (Ralph Fiennes)

Henrik: V. Henrik (Kenneth Branagh)

Fillár István

1989-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1989−2007 között a Pécsi Nemzeti Színház tagja volt. A pécsi társulat egyik legnépszerűbb művészévé vált, prózai és zenés szerepekben egyaránt emlékezetes alakí­tásokat nyújtott. Művészi munkájának elismeréseként Ní­vódí­jat kapott, többször is elnyerte a Pécsi Nemzeti Színház közönségdí­ját, a BAT-dí­jat, és a Budapesti Tavaszi Fesztivál dí­ját. 2007 őszétől a Pesti Magyar Színház társulatának művésze.

Szí­nészi munkája mellett régóta zenél. 2009-től a HARMADIK FIGYELMEZTETÉS színész zenekar tagja. Művészi sokoldalúságáról más szí­nházi tevékenységei is tanúskodnak. Ő szerezte például a Noé cí­mű rockopera zenéjét, s több előadás (Romeo és Júlia, Ví­zkereszt) ví­vó jeleneteit tanította be, játékmesterként dolgozott.

 

DÍJAK, KITÜNTETÉSEK:

1993: Szendrő József-díj

1997: Őze Lajos-díj

1999: Pécs Város Nívódíja

1999: Kálmán Imre-emlékplakett

1998, 2003, 2006: BAT-díj (Pécsi Nemzeti Színház közönségdíja)

2000: Budapesti Tavaszi Fesztivál díj

2005: Jászai Mari-díj

2008: Főnix díj

2013: Farkas–Ratkó-díj[12]

2023: Agárdy-emléklánc

Hubertus Kereszt bronz fokozat

 

LEGFONTOSABB FILMSZEREPEI:

KISVÁROS – sorozat,

TŰZVONALBAN – sorozat

További szakmai és életrajzi adatok a Wikipedián

Fülöp Kristóf

Szűcs Enikő

„Minden felnőtt egyszer gyerek volt, de csak kevesen emlékeznek rá.”

A kis herceg

„Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.”

A kis herceg

 

Tanulmányok: 

Zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium (2012-2018)
Zalaegerszegi Pálóczi-Horváth Ádám Zeneiskola- magánének szak (2014-2018)
Kővirágok Énekiskola (2017-2018)
Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnázium- klasszikus magánének OKJ1 (2018-2019)
VOKE Vasutas Zeneiskola Pesti Broadway Musical Stúdió (2018-2020) színész II
BIAK Színitanház (2020-2021) színész I

 

Magyar Színház:

-Ezeregy éjszaka -Jázmin

-Leporelló (babaszínház)

-A muzsika hangja  -Liza

-Tüskevár -Katica

-Madagaszkár –Gondozó

-Oliver! –Eperárus

-Valahol Európában

-Rómeó és Júlia

-Időfutár

-Harisnyás Pippi

-Tündér Lala

 

Madách Színház:

-Macskák –Victoria (2022)

-Mamma Mia –Sophie Sheridan (2022)

 

Korábbi színházi munkáim:

„Gyerekszínészként”:

-Valahol Európában 2007 (Pötyi) -Hevesi Sándor Színház (rend.:Kelemen József)

-Oliver! 2009 -Hevesi Sándor Színház (rend.: Krámer György)

-A kisfiú meg az oroszlánok 2010 -Hevesi Sándor Színház (rend.:Bal József)

-A muzsika hangja 2013 (Brigitte)  -Hevesi Sándor Színház (rend.:Moravetz Levente)

-A dzsungel könyve 2016 -Hevesi Sándor Színház (rend.: Bal József)

„Felnőtt fejjel”:

-Titanic 2019 -Szegedi Szabadtéri Játékik; Veszprémi Petőfi Színház (rend.:Somogyi Szilárd)

-Egy csók és más semmi 2020 (Robicsekné) -Veszprémi Petőfi Színház (rend.: Lendvai Zoltán)

-Csókos asszony 2020 (Hédi) -vizsgaelőadás (rend.: Kovács Gábor Dénes)

-Funny Girl 2021 -Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház (rend.:Szente Vajk)

-Salemi boszorkányok 2021 (Mary Warren) -vizsgaelőadás (rend.: Kovács Gábor Dénes)

-La Mancha lovagja 2021 (Házvezetőnő) -vizsgaelőadás (rend.: Kedvek Richárd)

-Hunyadi 1566  2021(Szlávka) -Moravetz Produkció (rend.: Moravetz Levente)

– Cirkuszhercegnő 2022 (Mabel, a szubrett) -Moravetz Produkció (rend.: Moravetz Levente)

-Sok hűhó semmiért 2023 (Cornelia ~Corrado) – Müpa-Budafoki Dohnányi Zenekar (rend.: Gábor Sylvie)

 

Molnár Janka

Pesti Magyar Színi Akadémia

 

József Attila Színház:

Macskafogó: Cathy

 

Pesti Magyar Színház:

Jó estét nyár, jó estét szerelem: Fodrászlány/Gyümölcsáruslány/Lány a Gellért-hegyen

Oliver!: Bet, Nancy legjobb barátnője

Ezeregy éjszaka: Jázmin/Ali(da)

Madagaszkár: Gondozó

Valahol Európában: Suhanc (Éva)

A kincses sziget 

A muzsika hangja: Liesl

Tüskevár: Kati/Nancsi hasonmás

Harisnyás Pippi: Annika

Herfli

Tóth Géza Gergő